Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Teológia és kegyesség - Botta István: Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére
fény derül, melyik szemlélet mutatott irányt, hatott a jövő fejlődésére, segített egy új társadalomszemlélet kialakításában.1 A középkor és a reformáció transzcendens szemlélete szerint a történelem ura, irányítója és célhoz juttatója Isten. „Az idők felosztását”, a történelem korszakolását kanonikus iratok, elsősorban Dániel próféta könyve és apokrif írások, főként az Illés prófétának tulajdonított jövendölések alapján három kétezer esztendős periódusban jelölték meg. Az első Mózesig és a törvényadásig, a második Krisztus születéséig tartott, a harmadik s egyben „az utolsó idő” — s ezt Isten a hívek szenvedése miatt megrövidíti — Krisztus ítéletre való visszajöveteléig tart. E végső történelmi korszak bekövetkeztének jele a bibliai „fenevadnak” és az An- tikrisztusnak megjelenése. (2Tim 2,3—4; IJn 2,18,22, 4,3; 2Jn 7; Jel 11,7, 13, 16,10—17.) Már a középkorban bőséges irodalom népszerűsítette az Antikrisztus képzetét. A római egyházi hatalommal szemben álló ellenzéki, reformokat követelő és enthuziasztikus irányzatok, telve eschatologikus és chili- asztikus várakozásokkal, egy-egy pápát, a pápaság intézményét, gyűlölt tirannusokat, erkölcseikben megromlott keresztyéneket tartottak Anti- krisztusoknak. így a különböző eretnekeknek kikiáltott mozgalmak, mint például Wiclif és követői, Húsz és a husziták, a koldulórendek ob- szerváns ágai. Fejlődése során ez a sokszínű „antikrisztológia” egységessé vált, amikor a kétféle formában testet öltött ördögben, illetve a szolgálatában álló két hatalomban, a pápában és a törökben vélték megjelenését az utolsó idők beköszöntét jelző Antikrisztusnak. Az ember testből és lélekből áll, testet öltött a Megváltó, s ez jellemzi az Antikrisztust is: a Krisztus egyházát fegyverrel támadó pogány török az Antikrisztus teste, lelke pedig a pápa, aki hamis tanításával, szertartásaival és törvényeivel juttatja kárhozatra a hívőket. Kezdetben Luther is ezt a középkori, népszerűvé vált, spekulációval és fantáziával színezett felfogást vallotta. Reformátori fellépése előtt, 1513—1516-ig a Zsoltárok könyvé-1 magyarázta, és azt tanította, hogy „a zsidók, tirannusok, eretnekek, rossz keresztyének gonosz antikrisz- tusok”.2 A sokat zaklatott, budai papságából is elűzött Cordatus Kon- rád többször is Luther otthonában talált menedéket. 1531-ben kezdte feljegyezni Luthernek Asztali beszélgetései-t, de visszautal a reformátor 1524—1525. évi nyilatkozataira is. Álláspontjára így emlékezik: „Az 52
