Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Reformáció és művelődés - Vida Mária: Ars sacra medica — ars medica (Szemléletváltozás az orvosi ikonográfiában a reformáció hatására)
festészet a protestáns holland hatásra életképekben kelti életre a bibliai alakokat, beteggyógyító szenteket, a példázatok megszemélyesítőit stb. Másrészt Európa katolikusnak maradt államaiban, így Magyarország nagy részében is a 17. században megerősödő ellenreformáció hatására a barokk ihletésű drámaábrázolás, azaz a hitet szolgáló látványosság determinálja a témaválasztást és az ábrázolás formáját. A reformáció támadásait az erősen megrostált szentek közül csak néhány éli túl, azok, akik tevékenységükkel erkölcsi példaként szolgálhatnak az emberi „hivatás” kifejtéséhez. így lépnek az egyes betegségek elleni védszentek helyébe a betegeket ténylegesen is gyógyító szentek. A flamand bibliai zsáner kedvelte a példázatot, így pl. az irgalmasság testi cselekedeteit vagy az ótestamentúrni Tóbiás történetét, ám a szenteket ritkábban, ez alól talán az irgalmasságáról híres Tours-i Szent Márton kivétel. Az ellenreformáció korát túlélő népszerű magyarországi gyógyítószentek: Kozma és Damján, a medicina védszentjei a középkor óta nagy tiszteletnek örvendő és leprásokat gyógyító Árpád-házi Szent Erzsébet, a pestis ellen védő Szent Rókus, a szombathelyi születésű Szent Márton püspök. A 15. századi legendajelenetet a csoda ábrázolásának vágya motiválta, a 17. században ugyanennek érzelmi funkciója van: a látványos, hitet szolgáló felebaráti szeretet. Legtipikusabb példája ennek az új tartalomnak a Kozma—Damján-tisztelet új szemlélete: a német és az olasz gótikus és reneszánsz festészetből (Sváb mester, Fra Angelico, Peselino stb.) ismert „láb-transzplantáció” jelenete, amely szerint az amputált láb helyébe egy halott lábát ültették át, csupán csoda, hiszen a valóságban ma sem valósítható meg. A hazai ikonográfiából ismert 17—18. századi ábrázolások a lelki „orvossággal” segítő emberi irgalmassághoz kívánnak példát mutatni. A reformáció korát megelőző hazai késő gótikus és reneszánsz stílusú szent-ikonográfiának vannak valódi zsánerszerű képei, ennek lehetősége éppen a beteggyógyító jelenetekben rejlett. Első életképeinknek tekinthetők Árpád-házi Szent Erzsébet leprásfürdetései, melyek a szent kultuszának hazai eredetű típusai (kassai, 1474—1477. bártfai, 1477—1485. szmrecsányi, 1510.).36 Kiemelkedik a Kassai Szent Erzsébet-legenda mesterének ciklusa, melynek fő erénye a valóság életképszerű közvetlenséggel történő ábrázolása, a reális érzékkel megfestett mellékalakokig és hátterekig a zsánerszerű motívumok teljes felsorakoztatásával.37 A magyarországi lepraügy kutatása számára ezért válhat egy festmény forrásértékűvé, melyről nemcsak a betegség diagnosztizálása lehetséges, 306
