Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Reformáció és művelődés - P. Eőry Vilma: Erős vár a mi Istenünk... (Luther Ein feste Burg... című énekének történeti és stilisztikai áttekintése a magyar zsoltárirodalomban
Az 1911. óta megjelent énekeskönyvekben nem történt tehát változtatás egészen 1982-ig, amikor is az új énekes könyvben az Erős vár negyedik versszakának néhány szavát a református énekeskönyvben meglevő változat szerint megváltoztatták, és József Attila fordítását is fölvették fakultatív, énekelhető változatként. 3. Fordítástípusok. Gyulai Pál szerint: „Luther éneke, az Erős vár volt magyar irodalmunkban az első fordított és nem átdolgozott zsoltár.”18 Valóban, a Luther-ének első magyar fordítása már inkább műfordítás volt, mint átdolgozás. Irodalom- és egyháztörténészeink általában sikeres, jó fordításnak tartják.19 A fordító gondolatról gondolatra követi az eredeti szöveget, bár szórendjében, külső formájában nem ragaszkodik túlságosan hozzá, ilyen értelemben nem igazi műfordítás még.20 Gondolataiban azonban lényegében nem tér el az eredetitől, nem úgy, ahogyan abban a korban a zsoltárparafrázisok általában kiinduló gondolatukban és hangulatukban hasonlítottak csak az eredetihez, és inkább az átdolgozó saját gondolatait mondták el. A szöveghűség ellen csak néhány esetben vét, pl. az első versszak utolsó sorát, az „Auf Erd ist nicht seins Gleichen”-t nem fordítja le. Payr Sándor emellett azt is nehézményezi, hogy a harmadik versszak utolsó, nagyon lényeges sorát kihagyta.21 Itt azonban nem az „Ein Wörtlein kann ihn fällen” sor elhagyásáról van szó, ezt így fordította magyarra: vrunc Chri\tus otet meg bírta. Inkább a versszak 5—6—7. sorát fordította szabadon, az eredetitől eltérő gondolati sorrendben, és valóban az ein Wörtlein helyett vrunc Chri\tust-í írt, ami nem ugyanaz ugyan, de az ének jelentését mégsem változtatja meg. A tartalombeli másik eltérés az, hogy az 5. versszakot, amelyik valószínűleg megvolt az eredeti Luther-énekben, egyáltalán nem fordította. Lehetséges, ahogyan Császár Ernő megállapította, hogy a fordító jó stílusérzékkel kihagyta az utolsó versszakot, hiszen így egységesebb, erőteljesebb az ének. A későbbi évszázadok is emellett tanúskodnak, hiszen német nyelvterületen is csak négy versszakkal éneklik az éneket. De az is előfordulhatott, és ez a valószínűbb, hogy olyan eredeti szöveg állt a fordító rendelkezésére, amelyikben nem volt 5. versszak. Német tudósok véleménye szerint az 5. versszakot egyébként is utólag írták hozzá, és nem is maga Luther, hanem valaki más.22 Formájában azonban még ennyire sem felel meg az első változat a mai értelemben vett műfordítás követelményeinek. Ritmusa nem egyezik az eredetiével: a Luther-ének 8—7—8—7—5—5—5—6—7 szótagszámával szemben a fordítás szótagszáma 9—9—9—9—8—5—6—5—9. A 16. század ma
