Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Reformáció és művelődés - Fabiny Tibor: Kontinuitás és ellentét a reneszánsz és a reformáció tudományszemléletében

misszumos következményeiből eredt. Az ellentmondásos képet még kuszábbá teszi, ha arra gondolunk, hogy a világi tudást a bibliai tudománnyal szemben olykor egyenesen Teufelslehre-ként emlegető Luther mégis mennyire saját humanista korának a gyermeke. Egyik alapvető művében 1524-ben ugyanis így ír: „Ha gyermekeim lennének, nemcsak nyelvekre és történelemre tanítanám őket, hanem zenére és matematikára is. Hiszen mi más volt, mint gyerekjáték, amiben a görögök gyermekeiket nevelték? És mégis milyen nagyszerű emberek lettek belőlük! Mi németek elég sokáig nem tudtunk mást, mint harcolni, enni és inni... Használjuk hát végre az értelmünket is, hadd lássa Isten az ő teremtményeinek a háláját.. .”19 S azt se feledjük, hogy Melanchthon, aki a protestáns iskolaügy szellemi atyja lett, éppen a Luther által kárhoztatott Arisztotelészre épített, még ha be is töltötte alakját a humanizmus szellemével.

Ha a reneszánsz szellemi-tudományos oldalát, a humanizmust egybevetjük a reformációval, sok közös vonásukat fedezhetjük fel. Mindkettő elvetette a skolasztikát és a középkori gondolkodást. Helyükbe mindkettő új tekintélyt állított: egyik a bibliát, a másik a klasszikus írókat. Egyikük sem számolta fel a babonaságot: az eretnek- és boszorkányüldözés éppúgy továbbélt a protestantizmusban, mint az itáliai reneszánszban. A természettudományokról is kétoldalúan terelődött el eleinte a figyelem: egyfelől a vallás, másfelől az irodalom irányába.

Ezt végigondolva azt mondhatjuk, hogy a modern tudomány sem nem a reneszánsz, sem nem a reformáció gyermeke, hanem inkább önálló, harmadik erő, amelyet mindkettő éppúgy támogatott, mint ellenzett, félreértett vagy akadályozott, de amely végül is — főleg mint természettudomány — győztesen került ki a nagy versenyből.

Végső soron tehát a reneszánsz és a reformáció tudományelméleti párhuzamainak és ellentéteinek a vizsgálatánál árnyaltan kell véleményt alkotnunk, ha nem akarunk egyoldalú vagy téves általánosításba torkollni. így fogalmaznék: a középkor és a reneszánsz, sőt részben a reformáció tudományossága is a teológiát szolgálta. A wittenbergi irányzat tudományszemlélete a későbbiek folyamán tételeit a protestáns ortho- doxia filozófiájának a szolgálatába állította; a fejlődés harmadik fázisába pedig azoknak az önálló protestáns gondolkodóknak a tudományos tevékenysége sorolható, akik reformátori alapokra építve a tudományt elsődlegesen az emberiség fejlődésének a szolgálatába állították. A késmárki Fröhlich Dávid kopernikuszi asztronómiája, Jessenius első nyilvá258