Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Reformáció és művelődés - Fabiny Tibor: Kontinuitás és ellentét a reneszánsz és a reformáció tudományszemléletében
őket, különösen az ősi egyiptomi filozófus, Hermész Triszmegisztosz. Yates kutatásai hozták napfényre a reneszánsz neoplatonizmus herme- tikus gyökereit, a kor természettudósainak a mágia és az okkult tudományok iránt tanúsított érdeklődését. Yates egyenesen arról győz meg bennünket, hogy e természettudósok és filozófusok egyszerre mágusok is voltak, akár Ficinóra, akár Picóra vagy Leonardóra gondolunk. Mindnyájukat átjárta és meghatározta a reneszánsz hermetikus hagyománya. Yates kimutatta7, hogy Giordano Brúnóban eddig a reneszánsz, a középkori kötöttségtől felszabadult tudóst üdvözölték, s nem vettek tudomást arról, hogy Bruno mennyire egyiptomi típusú „mágus” is volt egyúttal. Itt, nála kell keresnünk Yates szerint a tudományos gondolkodás genezisét. Feltételezhető, hogy a reneszánsz neoplatonizmus okkult-hermetikus hagyománya serkentőleg hatott a 17. századi tudományos forradalomra. Úgy is mondhatjuk, hogy ez kétlépcsősen zajlott le: elsőként hatott a természet animisztikus és okkult szemlélete, s majd ehhez járult a fokozatosan érvényesülő mechanikus szemlélet. Egyesek szerint ez a két mozgalom tekinthető a modern tudomány szülőjének. Reformáció és a világi tudományok Tudatosan választom harmadik altémám fejezetcímének ezt a megjelölést. A lutheri reformáció kiindulásában par excellence transzcendens előjelű, tehát teológiai forradalom volt. A „gelehrte Wissenschaft” Luther által többször szorgalmazott követelése mögött is elsődlegesen a pápaság hamis szentírás-értelmezése húzódott meg. Luther tudományszemlélete tehát primér módon a vallás szolgálatában állt. Ezen nem változtat az a kétségtelen tény sem, hogy az erfurti humanisták köreitől még reformátorrá fejlődése előtt egész életre szóló hatásokat kapott, amelyek kimutathatók tudományos, egyházi és családi életének számos ismert és kevésbé ismert területén. Témánk szempontjából most mégis arra kell korlátozódnunk, ami a reformációnak a világi tudományokhoz való viszonyulását szemlélteti, még ha részlegesen, pars pro toto is. Tegyük most elsődlegesen Melanch- thon álláspontját vizsgálatunk tárgyává, részben mert az egyetemi reformokról szóló székfoglaló előadásában8 1518-ban a vérbeli humanista 255
