Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Reformáció és művelődés - Fabiny Tibor: Kontinuitás és ellentét a reneszánsz és a reformáció tudományszemléletében

korban a „létezők nagy láncolatának” középpontjában foglalt helyet, alatta az állatokkal, az organikus és inorganikus világgal, felette pedig az angyalokkal és istennel. A reneszánsz nem tagadja még meg Istent, legfeljebb először kísérli meg az ember „isteniesülésének” megvalósítását. Ahhoz, hogy ezt megérthessük, látnunk kell a reneszánsz ember organikus tudományszemléletét, amit végeredményben a középkor örökségének tekinthetünk.

A középkor scientia-fogalmát semmiképpen sem a mai „tudomány”, főleg nem a természettudomány fogalmával adhatjuk vissza, az sokkal inkább tudást, bölcsességet, egységteremtést jelöl. Tudományos differenciálódásról, tagoltságról az idő tájt anakronisztikusnak tűnne beszélni, hiszen akkor még nem válik szét tudás és babona, asztronómia és asztrológia, kémia és alkímia, egyszóval: igazság és mítosz, tudomány és mágia. A középkorban még a hagyománynak, az autoritásnak van döntő szerepe.

Ezzel szemben a reneszánszban talán éppen a polihisztor Leonardo példázza, hogy a hagyomány, a könyvek tisztelete mellett egyre inkább homloktérbe kerül a dolgok iránti érdeklődés, a megfigyelés, a kísérlet, a tapasztalat. A megfigyelés nélkül sem Leonardo alkotásai, sem Kopernikusz heliocentrikus világképe, sem Giordano Bruno, sem Galilei, sem Kepler, sem Descartes felfedezései nem születhettek volna meg.

Azt jelentené-e ez tehát, hogy a hagyomány teljesen háttérbe szorult a megismerő-kísérletező értelemmel szemben? A legújabb kutatások itt is finomítják a sokszor egyoldalú és megmerevedett reneszánsz-képünket.

A tradícióból, elsősorban a klasszikus kútfőkből — így elsősorban Arisztotelésztől és Hippokratésztől — rendszeresen merített a reneszánsz, amint azt több újabb tanulmány is bizonyítja.6 A hagyományhoz való kötődést akkor értjük meg leginkább, ha a kor legjelentősebb szellemi áramlatának, a neoplatonizmusnak az újabban nagy erudícióval feltárt meglepő sajátosságait próbáljuk megérteni.

A nemrég élhunyt Frances A. Yates kutatásai arról győzték meg a tudományos közvéleményt, hogy a reneszánsz tudományban igen nagy szerepe van az úgynevezett „kermetikus” hagyománynak. A firenzei neo- platonisták fedezték fel és „keresztelték meg” Platónt, hiszen a firenzei kör fő képviselőinek, Ficinónak és Picónak az volt a célja, hogy a pogány Platónt összeegyeztessék a keresztyénséggel. De Platónon túl az „ősi bölcsesség”, az egyiptomi hieroglifák és misztériumok világa is izgatta

254