Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Reformáció és művelődés - Fabiny Tibor: Kontinuitás és ellentét a reneszánsz és a reformáció tudományszemléletében
Fab iny Tibor Kontinuitás és ellentét a reneszánsz és a reformáció tudományszemléletében A mai tudományszemlélet jellege és eredete Mai tudományfogalmunk általában az objektív valóság megismerését, annak törvényszerűségei feltárását jelöli. A tudomány tárgyorientált, „dezantropomorf” megismerési forma; az alany, a megismerő semlegessége, előítéletmentessége posztulátum. A tudományos megismerés jellege szerint progresszív; a megismerendő tárgy felé hipotézissel, megfigyeléssel, kísérlettel közelít, az eredményt mint általános törvényszerűséget megállapítja és ellenőrzi. A természettudományos módszerek; az analízis—szintézis, indukció—dedukció sok esetben megpróbáltak a humán tudományokba is behatolni. E mai tudományfogalom csak a 17. században alakult ki, tehát az európai civilizációtörténet ezt megelőző nagy korszakai és szellemi áramlatai homogén egységet képeznek az újkori „tudományos világkép”-pel szemben. Bátran nevezhetjük tehát a középkort, a reneszánszot s a reformáció korát, a „konfesszionális” kort az európai civilizáció első; vallásos korszakának, a második: tudományos korszakkal szemben. Állíthatjuk ezt Franklin van Baumer híres antológiája alapján,1 aki e második korszakba a tudományos forradalmat, a felvilágosodást és az átalakulás századát (19. sz.) sorolja, míg a harmadik nagy, minőségében más korszaknak századunkat a félelem korának nevezi, Paul Tillich frazeológiáját használva. Módszertanilag helytelenül járnánk el, ha a mai tudományfogalmunkat visszavetítenénk az előző, minőségileg más korra, s ha a mai tudományszemléletünket akarnánk számon kérni tőle. Mint látni fogjuk, a középkori tudomány funkciója és szerepe lényegesen más volt, mint a mai koré. Ahhoz, hogy a reneszánsz és a reformáció tudományszemléletét megvilágíthassuk és megérthessük, mutassunk rá először a posztreneszánsz, 251
