Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Teológia és kegyesség - Donáth László: Tanúság és távlat. Az Ótestamentum szerepe Luther teológiai eszmélődésében

[... ] Ahhoz a különbséghez tartsd magad, bármelyik könyvet is veszed elő, legyen bár ó- vagy újtestamentumi, hogy ahol ígéretek állnak, az a könyv evangélium, ahol pedig követelmények, az éppen ezért törvény- könyv, erre a különbségtételre figyelve olvass. Mivel azonban az Újtestamentumban az ígéretek tömkelegé, az Óban a törvények sokasága vagyon, az elsőt euangelionnak, a másodikat törvénykönyvnek nevezik.”24 „De nézd csak, mily finom, érzékeny és ájtatos gyermekek vagyunk, mivel nekünk nincs szükségünk arra, hogy Krisztust az írásban tanulmányozzuk és ott ismerjük meg, mi az egész Ótestamentumot semmibe vesszük, olybá, mintha többé nem és amiből többé semmi sem lenne érvényes.”25 A törvény tehát Isten parancsoló és követelő igéje, a cselekedetre mutatva leleplezi az ember bűneit, aki ezért soha sem állhat meg Isten előtt, sőt nem is juthat Istenhez. Ilyen igék „sokasága” található az Ótestamentumban, amelyek valójában Mózes által adattak. De Luther a törvényben is különbségre lel. 1525-ben keletkezett híres prédikációjában — Eine Unterrichtung, wie sich die Christen in Mose sollen schicken26 — a Szentírás objektív megértésére tanít.

A Sínai-törvény mindenekelőtt a zsidóknak adatott, ez „a zsidók szásztükre”. És „ha valaki elibéd tartja Mózest a törvényeivel, s megtartásukra akar kényszeríteni, úgy ezt mondd: menj a zsidókhoz Mózeseddel együtt. Én nem vagyok zsidó, hagyj engem békén Mózessel. Ha én Mózes egyetlen szakaszát elfogadnám (mondja Pál Gál 5,3), úgy az egész törvényt kötelességem megtartani. Ezért egyetlen pontocska sem vonatkozik ránk Mózesből.”27 E kijelentés éppoly jellemző Luther merész gondolkodására, mint alapos Ótestamentum-ismeretére. Az Ótestamentum számos példája bizonyítja, hogy „a pogányoktól nem követelték meg a törvény követését.”28 A pátriárkák és a próféták soha nem térítették át a pogányokat. A fáraó, Dárius vagy Kürosz — jóllehet Isten eszközei voltak a hívők, vagy Izrael megmentésére — pogányok maradtak. SŐt, Hiram király Tiruszból, vagy Jób, aki megtanult az igaz Istenben hinni, nem volt körülmetélve, és soha nem vetették őket Mózes törvénye alá. S amikor a rajongók arra hivatkoznak, hogy Mózes törvénye mégiscsak Isten igéje, Luther így utasítja el őket: „Isten igéje ide, Isten igéje oda, nekem azt kell tudnom és arra kell ügyelnem, kihez szól Isten igéje... Kétfajta ige van az írásban: az első nem vonatkozik rám, nem érint engem. A másik engem illet. És azt, ami rám vonatkozik, bízvást megkockáztathatom, s mint szilárd sziklára ráhagyatkozhatom. Ha pedig nem érint engem, akkor maradjak csöndben.”29

18