Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Teológia és kegyesség - Donáth László: Tanúság és távlat. Az Ótestamentum szerepe Luther teológiai eszmélődésében
Luther észrevette azt a problémát, melyet az Ótestamentum-kutatás évszázadokkal később alapos munka után állapított meg: Mózesnek csekély köze van a nevével jegyzett törvénygyűjteményhez, ami egyszerűen régi izraeli népjog, „amelyet szinte legtöbb részében a nép között már régen érvényben levő hagyományból merített, jegyzett le és rendelt el” —- írja Luther az egyik 1527-ben kelt levelében.30 Ezek azok a törvények, amelyekből „egyetlen pontocska sem vonatkozik ránk Mózesből”.31 Luther azt is feltárta, hogy Mózes törvénye részben „rímel a természeti törvénnyel”32, ami azt jelenti, hogy a pogányoknál is ismerős erkölcsi törvénnyel van összhangban.33 A leginkább „minket érintő” törvény: a tízparancsolat. Ennek is vannak olyan rendelkezései, amelyek a zsidók „szásztükréhez” tartoznak — például éppen a hetedik nap kiválasztása a harmadik parancsolatban csak „múlandó ékesség”34, de egészében a természeti törvényhez kapcsolódik, és mindig érvényes, mindig minket érint. Luther az Ótestamentumban az evangéliumot is megtalálta. Isten minket vigasztaló, segítséget, megváltást, bűnbocsánatot ígérő igéit. Ezeket „ígéret”-nek nevezte. Abból indul ki, hogy isten a kezdet kezdetétől segítséget ígért az embernek. Ezt látja már lMóz 3,15-ben, a prot- evangéliumban: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mar- dosod.” Ezt ígéri meg Isten rögtön a bűnbeesés után az embernek. Más helyütt Luther a közvetlen jövendölésekhez még Éva Káin születése feletti ujjongását is hozzáfűzi.35 Az Ótestamentum evangéliuma az ősatyáknak adott ígéret is, amit Isten mindig újra megerősített.36 Végül különösen a Zsoltárokban és a prófétáknál tartja jelentősnek az evangéliumhordozó igéket. Luther lényegileg szakított tehát az óegyházi törvényszemlélettel. A törvény és az evangélium halálos ellenségek. Bár a törvénynek is az evangéliumot kell szolgálnia, de akarata s lényege ellenére. És ebbe belehal, éppúgy, mint az az ember, aki belőle él, ezért ki kell szabadulniaMózes „agyonveréséből”. Krisztus a vége annak az erkölcsi törvénynek, amely az egész világ vádoló lelkiismeretét okozza; azt a régi szövetséget, amely megtartásának alapja volt, megszüntette Isten. Mégis a testamentumok egységét vallja Luther: bár az új szövetség megmásíthatatlanul Jézus Krisztus egyszeri történelmi megjelenésében valósult meg, azok, akik egyedül az Isten kegyelmébe vetett hitből éltek, és az eljövendő Krisztust bizalmukba fogadták, már titkos voltában megismerték őt. „Luther az2» 19
