Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Szász János: Dávid Ferenc és a lutheri reformáció

akinek nevét sokszor idézett munkájában is említi. („Cellárius Márton is azon üdó'ben irá könyvét az Istennek cselekedeteiről és az Anya- szentegyháznak tisztulásáról, melyet Argentoratumban nyomtattak ki 1527. esztendőben.”28

Egyetlen pont van, amiről Dávid Ferenc feltűnően (és valószínűleg tudatosan) hallgat a végső dolgokkal kapcsolatosan, pedig mesterei alaposan foglalkoznak vele. Nem veszi át, vagy legalábbis nem hangsúlyozza azt a tézist, hogy a török veszedelem a végső idők megtérésre intő és figyelmeztető csapása. (Turea dei flagellum.) Meggyőződésem szerint ez érthető. Az erdélyi fejedelemség török védelem alatt jött létre. János Zsig- mond fejedelem udvari papja nem feszegethette ezt a kérdést, vagy legalábbis nem lett volna politikus tőle.

Említettem, hogy fontos kérdés a sacerdotium (egyházi felsőbbség) és a regnum (világi hatalom) viszonya. Itt is kimutatható Luther Márton- hatás, nemcsak Dávid Ferencre, hanem a 16. századi erdélyi társadalomra és törvényalkotásra is. Valamennyi reformációs irányzat tagadta, hogy a római pápa, mint Péter utódja, örököse lenne valamennyi egyházi hatalomnak; valamint azt, hogy a püspökök mint apostoli utódok jogosultak az egyház kormányzására. Abban viszont eltértek, ki lépjen helyükbe.

Luthernél nem különösebben központi kérdés az egyházi szervezet. Egyrészt azért vallotta ezt, mert remélte, hogy a kifogásolt visszaélések megszüntetésével helyreáll az egyház szervezete. Másrészt azért, mert tapasztalta, hogy a Szentírásban sincs különösebb jelentősége a szervezeti kérdéseknek. Fontosabbnak tartotta a hitelvek tisztaságát. Mikor megtörtént a szakadás a Curia és Wittenberg között, meg kellett szervezni az új irányzat egyházát. Luther megtartotta a régi püspöki szervezetet új értelmezéssel. Az egyház reformálása során kialakult, „egyetemes papság” tételéből nem következik — mondotta —, hogy az egyház kormányzásában mindenki intézkedési jogot nyerjen. Továbbra is végezzék ezt a püspökök, de nem természetfölötti adományból nyert hatalomból, hanem a rend érdekében. Az egyház külső feje az államfő, mert az uralkodó ilyen minőségben és nem egyszerű tagként vesz részt az egyházi életben. (Praecipium membrum ecclaesiae.) A szuperintendens vagy a püspök a fejedelem megbízásából végzi a kormányzás nehéz munkáját. Külön joghatóság a konzisztórium. Az eklézsiák ellenőrzésére a püspök vizitációkat kell tartson. Az egyházközségeknek nincs egyházalkotmányi

160