Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Szász János: Dávid Ferenc és a lutheri reformáció

értelemnek, avagy magyarázatnak színe alatt többet-többet kezde hozzáadni az együgyű tudományhoz, hogy így az eretnekek is könnyebben meg- gyó'zettessenek, és eképpen lassan-lassan meghomályosítván az Istennek igéit, fel kezdé építeni az ő külenb-külenbféle kőből és mészből rakott Babilonának tornyát.”26

„De ama kegyelmes és felséges Atya Isten, ki az ő híveit sem Égyiptus- ban, sem Babilonban el nem hagyta, mikoron az ő irgalmasságának és kegyelmességének ideje eléjütt, nem hagy minket is, hanem megjelentvén az ő igazságát, az igaz tudományt, kiviszen immár lassan-lassan az Anti- krisztus fogságából, hogy megvilágosítson mindnyájan, kik ez ideig a vakságban fekedtünk, mert a Babilonból, a zűrzavarból az ő anyaszent- egyházába kell immár mennünk az Antikrisztustól az igaz Krisztushoz, és a végéről az eleire kell térnünk; mely dolgot rendszerént megmutatunk tenéked, hogy nyilván legyen és ez visszatérő úton meg ne botránkoz- zál.”27

Kézenfekvő párhuzamot vonni ebben a kérdésben a wittenbergi és a kolozsvári reformátor gondolatsorai között. A lényeg mindkettőjüknél a világméretű harc, amelyben a hivő ember kötelessége részt venni Isten szövetségében. Az Antikrisztus-pápa mind a kettőnél a sátán eszköze. Mivel pedig az ember üdvözülése az isteni kegyelemből kapott hitre épül, amely a Szentírásra alapozódik, az Antikrisztus pápa ezt az alapozást, a Szentírást támadja a hivő ember megrontására. Mégpedig nem nyílt sisakkal, hanem alattomosan. Közérthetőbb magyarázás ürügyén megmásítja a szent szövegek lényegét, és az Isten tisztelése ürügyén a szertartások közé olyan dolgokat csempész be, amiről sem Jézus Krisztus, sem pedig az apostolok gondolni sem mertek. A sátán uralma azonban letűnőben van. A wittenbergi eseményekkel meginduló erjedés meg fogja semmisíteni az Antikrisztus „hamis leleményét, és megtisztul az egyszerű vallásosság”. Természetes hogy a megtisztulás folyamatának értelmezésében van már különbség Luther és Dávid között. Pontosan az az ötven esztendő, amely eltelt fellépésük között. A kolozsvári reformátor beleépítette a tisztulás menetébe azokat a hitelvi módosításokat, amelyeket a reformáció alkotott Luther fellépése után. Ez azonban a lényegbeli hasonlóságokon semmit nem változtat. Mint ahogy az sem változtat, hogy Dávid Ferenc a Szentírás megtisztításával elkezdődő „utolsó idők” megálmodásában nem Lutherre és Melanchtonra támaszkodik elsősorban, hanem néhány kitűnő antitrinitárius gondolkodóra. Szervétre, Cas- tellionra, Curionéra gondolok, és mindenekfölött Martin Cellariusra,

159