Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Luther és a reformátorok - Szász János: Dávid Ferenc és a lutheri reformáció
Luther különösebben nem foglalkozott az Antikrisztus gondolatával, egészen addig, amíg a kiátkozással végződő szentszéki eljárás meg nem indult ellene. Ettől kezdve egyre határozottabban azonosul szemléletében a pápasággal. „Az Antikrisztust — hangsúlyozza Luther — arról lehet felismerni, hogy mindenben az ellenkezőjét teszi annak, amit Krisztus tett. Ez főleg Isten igéjével szembeni ellenséges magatartásában mutatkozik meg; ezt ugyanis a [pápai] Antikrisztus saját nagyszámú törvényeinek rendeli alá, mivel ezzel önmagát Isten igéje fölé helyezi, így magának Istennek is fölébe akar emelkedni — azonban mindezt titokban, észrevétlenül teszi, s ezért különösen veszélyes. A pápista egyház 16. századi elvilágiasodásában, gazdagságában és pompakedvelésében Luther szintén az Antikrisztus jeleit látta. Az istentelenség általános növekedésében azonban egyben az Antikrisztus legyőzetését és a vég közeledését is.”24 Miként alakul ez a harc az embertől függetlenül, és miként alakul az emberi közösségben, a társadalomban? — Más szavakkal: milyen formája van az apokaliptikus küzdelemnek, és milyen törvények szerint alakul a társadalom, amelyben az Istennel szövetséges hívőnek élni kell? Az első kérdésre adott válasz az Antikrisztus, illetve Pápa-Antikrisztusról való tanítást és az utolsó idők kérdését veti fel; a második a „regnum” (világi hatalom) és a „sacerdotium” (egyházi felsőbbség) viszonyát vizsgálja meg. Mindkettő fontos témánk szempontjából. Dávid Ferenc elfogadta Isten és a Sátán közötti harc (és az embernek a harcban való szerepéről) újrafogalmazott lutheri téziseket. „Mert miképpen az eset után mingyárast Ádám fiaiban vetélkedés támada és halálos gyűlölség: Azonképpen két isteni tisztelet, hamis és igaz, az emberek között emeltetett fel. Az igaz úgy, mint Istennek leikétől, az ő igéjének folyása szerint, az hamis pedig az pokolbeli ördög irigységéből, az igazságnak meghomályosítására, nagy háborúságra és vetélkedésre okot adó. ... Dühödnek efféle dolgokban ez világnak fiai. De az Isten az ő híveitől különb ítéletet vár, és cselekedetet kíván. Tudniillik, hogy lelkűket megpróbálják és az hamis prófétáktól önnön magokat megoltalmazzák, mely cselekedethez Istenhez való könyörgés, az Szentírásban való tudakozás és ez világnak tettetős méltósága mellől való eltávozás kívántatik, sőt inkább Istentől felépített elme, melyben a választásnak magva béhintetvén gyökeret vert.”25 „Annak okáért, mikor látná az Antikrisztus, hogy Istennek erős és igaz igéit teljességgel nem ronthatná, avagy valamit abból ki nem törölhetne, ilyen okossággal indulna el az ő dolgában, hogy mindenkoron jobb 158
