Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Szász János: Dávid Ferenc és a lutheri reformáció

tolok írásaiban hűségesen, és ennek okáért int minket a Krisztus (Jn 5), hogy csak az írásokra siessünk, mely írások egyedül csak bizonyosak és igazak, és ezért mindenkoron szemünk előtt legyenek... Csak az Istennek igéjében kell azért megnyugodnunk, és semmit azon kívöl nem kell sem hinnünk, sem cselekednünk, avagy rendelnünk.”21 Ismét más helyen írja: „Elég az mi idvességünknek utának megkeresésére a próféták, evangélisták és az apostolok írása. Gyönyörűséges és mennyei étel az evangéliom az híveknek szivekben, kihez ha valaki hozzáteszen valamit, méreggé válik az mindjárast.”22

Jellegzetes Luther állásfoglalása a világtörténettel kapcsolatban is. Ez a gondolat is nyomot hagyott Dávid Ferenc tanításai között. Luther szerint a világ isten és a sátán közötti harc színtere. Amikor Ádám bűnbe esett, tulajdonképpen a teremtés munkáját rontotta meg. A hivő embernek kötelessége Isten szövetségeseként venni részt ebben a küzdelemben. Arról is meg volt győződve, hogy ez a harc végső fázisához közeledik. Az ótestamentumi jóslatokból kiszámított feltevések szerint (és ebben Luther nem állt egyedül) a világ életkora hatezer esztendő lesz, amelyből az utolsó évezred Krisztus után ezerben kezdődött. „Ennek az ezernek a vége felé igen elszabadul az ördög, és a római püspök Anti- krisztussá lesz, még a kard hatalmával is.”23 Ezzel a mondattal újabb összekötő kapocs bukkan fel Kolozsvár és Wittenberg között, és ez az Antikrisztus eszméje.

Az Antikrisztus-fogalom ősi a keresztény dogmatörténetben. Először a késői újtestamentumi kor irodalmában kerül elő, de ismeretes volt az egykorú zsidó—hellén szellemi életben is. Démoni, misztikus alak, Istennek és a Messiásnak ellenlábasa. Alig vannak emberi vonásai. Az egyházi kánon fokozatos fejlődésével párhuzamosan egyre emberibbé válik és a tévtanok hordozóját testesíti meg. A 12. századtól kezd alakulni az a nézet — nyilvánvalóan a pápaság világi hatalmának kiteljesedésével —, hogy maga a pápa az Antikrisztus. A gondolat sűrűn előjön az erősödő ellenzék körében. Wiclif röviddel halála előtt befejezett főművében, 1384- ben már skolasztikus precizitással fogalmazza meg az ellenzéki nézeteket, mert szerinte egyetlen igaz princípium van, a Szentírás, azaz Isten törvénye. A pápák és zsinatok végzései emberi tanítások, és értékük csak akkor van, ha szó szerint tartalmazzák a Szentírás igazságait. Az Egyház az Antikrisztusé, mert az igazinak csak egy feje lehet, Krisztus. Mivel pedig az Úr semmiféle primátusságot nem adott Péternek, a pápa az Antikrisztus.

157