Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Szász János: Dávid Ferenc és a lutheri reformáció

sóit, melyekben az örökéletnek megnyerése helyeztetik vala, tudniillik búcsúban, purgatóriumban, misében és szentelt vízben. Mert Krisztus születése után ezerötszáztizenhét esztendőben kezde Luther ezek ellen támadni, melynek most ötven esztendeje vagyon.”18

A következő kérdés most már az, hogy az előfutár iránti tisztelet mellett mit őrzött meg a tanítvány mesterei vallásosságának elvi alapjaiból.

Közismert, hogy Luther egy konkrét egyházi visszaélés ellen emelte fel szavát. (Dávid Ferenc: ,,... a bűn bocsánattya ellen való practikát rontotta meg.”) Valójában sokkal lényegesebb dolog történt. Egy új teológia és ezzel együtt új emberértékelés körvonalai rajzolódnak fel. Ennek az értékelésnek lényege a következő: Az ember csak hitén keresztül (sola fide), tehát intézményes egyház közbejötté nélkül kapcsolódik Istenéhez. Hite viszont teljes egészében Isten kegyelmének (sola gratia) adománya, és csakis a Szentírásra (sola scriptura) épülhet fel. A hit tökéletes csoda, Isten megvallásának csodája. A vallásosság mélységes és bensőséges (tehát a hit segítségével elnyerhető) élménye a bűnbocsánatnak. Nem behódolás az egyház hierarchiája és tanrendszere előtt, hanem a hivő egész valóját átható bizalom Isten iránt.

A hármas alapra (sola fide, sola gratia, sola scriptura) épült Dávid Ferenc hite is. Élete végéig. Kétségtelen, hogy lelki adottságai is alkalmassá tették erre, de a tanítómester Luther és Melanchton volt. Igaz, a bűnbocsánat kérdésével nem foglalkozott különösebben, ezt azonban elvégezte már felléptéig a reformáció teológiája. Igaz az is, hogy a wittenbergi és a svájci reformációs mozgalmak hittételeiből többet átvett, sőt át is értékelt. Volt olyan tétel is, amit elvetett. Legtovább a Szentháromság kérdésében ment el. Lelkének alapélménye azonban nem változott. „De miért a hit az Isten ajándéka, ő adja azt, mennyit és kinek akar és mikoron”19 — mondja lutheri szellemben. Isten az a végtelen irgalmasság és kegyelem — véli más helyen —, aki gondoskodik az ember üdvözüléséről, „Ebben az egy magasságbeli Istenben, Krisztusnak Atyjában, mennynek és földnek teremtőjében (Act. 17) erős hittel hiszünk, legelőszer, mérthogy csak ő egyedül az ő mérhetetlen irgalmassága szerint idvezitött minket az újonnan való születésének, mosogatásának és szentléleknek megújításának általa, melyet mireánk hűségesen öntött a mi megidvössítőnknek Jézus Krisztusnak általa.”20 Sokszor Ítéli meg a Szentírást lutheri mértékkel: „Mindeneknek előtte helyen kell ezt hagynunk, hogy semmi emberi szerzések és semminemű következések nem szükségesek az idvességre, minden befoglaltatott a próféták és az apos156