Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Luther és a reformátorok - Zsindely Endre: Luther és Buliinger Henrik
tisztségről címen, és még ugyanabban az évben erélyesen szembeszállt Zwingli régi ellenfele, Johannes Fabri bécsi katolikus püspök egyik Zwinglit és a csatavesztett reformátusokat gúnyoló vitairatával; mindkét mű hamarosan megjelent nyomtatásban.25 Történelmi tény, hogy 1531 után Luther is több ízben nyilatkozott Zwingliről és a Bázelben röviddel őutána elhunyt Johannes Oekolam- padiusról, és mindkét svájci reformátor halálát úrvacsoratanukra vezette vissza, amellyel kihívták Isten haragját.26 Ez a fagyos légkör jellemzi a svájci és a lutheri reformáció kapcsolatát a Zwingli halálára következő korszak elején; ezt követi egy enyhülési hullám 1536 és 1538 között, majd egy újabb feszültség, mely azután a teljes szakadáshoz vezet 1545- ben. Mindez eléggé ismert területe a régebbi és újabb reformációtörténeti kutatásnak27, így nem sok értelme volna vele itt részletesebben foglalkozni. A következőkben inkább úgy igyekszünk végigpillantani ezen az egész Zwingli-utáni korszakon, hogy figyelmünket Buliinger szerepére és Lutherhez való viszonyára összpontosítjuk.28 A zürichiek Buliinger vezetésével szintén irodalmi úton igyekeztek ellensúlyozni Luther Zwingli-ellenes támadásait, bár ebben a két tábor közötti állandó közvetítő szerepét vivő Bucer Márton igyekezett őket mérsékelni. Buliinger előszót írt Bertramus középkori teológus 840-ben keletkezett tanulmányához Az Úr testéről és véréről címmel, amelyet zürichi lelkésztársa, Leo Jud fordított németre és adott ki 1532 júniusában; kiemelte annak egybehangzását a zürichi úrvacsoratannal, és a művet — Luther nyílt leveléhez hasonlóan — Albrecht brandenburgi őrgrófnak ajánlotta.29 1 533 augusztusában pedig, válaszképpen Luther frankfurtiakhoz intézett iratára, de neve említése nélkül, Frankfurt város tanácsának ajánlotta Az apostolok cselekedeteihez írt kommentárját.30 Az ellentétek különösen a közép- és dél-német városokban (többek közt Frankfurtban, Augsburgban és Ulmban), valamint a Württem- bergi Hercegségben élesedtek ki, ahol zwingliánusok és lutheránusok közvetlenül álltak szemben egymással, és versengtek egy-egy gyülekezet vezetéséért. Bucer, az örökös közvetítő, sikertelenül utazgatott Wittenberg és a nagyobb svájci református városok (Zürich, Bern és Bázel) között. Alaptételét — hogy tudniilik a két fél úrvacsoratana között a lényeget illetően nincs is ellentét, csak kifejezéseikben különböznek, s ezt újabb kifejezések elfogadásával át lehetne hidalni — eleinte mindkét oldalról bizalmatlanul fogadták. A svájciak, Buliinger javaslatára, egy általa szerkesztett (bár kiadásra nem került) közös, zwingliánus szellemű 123
