Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Székely György: Húsz János öröksége Luther reformációjában

unitate ecclesiae, cuius autor [=Husz] periit in concilio Constantiensi). Egy kéziratos németre fordítása megmaradt a 16. század első feléből a strassburgi káptalan levéltárában. A latin kiadás belekerült Ioannes Montanus és Ulricus Neuberus 1558-as nürnbergi nyomtatású forrás- gyűjteményébe (lohannis Hús et Hieronymi Pragensis confessorum Christi Historia et monumenta). A többször kiadás a nyugat- és közép-európai reformáció 14—16. századi előretörésében a folyamatosságot hangsúlyozza.

Luther nem túlzott óvatosságból, nem visszafogott magatartásból kerülte el Húsz sorsát. Még Wormsból szervezte Spalatin szász fejedelmi parancsra Luther menekítését. 1521. május 4-én fegyveres lovasok támadták meg Luthert és barátait, és Wartburgba vitték a reformátort. Hamar világossá lett számára, hogy tartományúra és védelmezője, Bölcs Frigyes eszelte ki ezt az időleges menedékhelyet számára. Mint világi nemes, György néven (Junker Jörg) élte napjait a várban mint udvari ember. Csak a várparancsnok tudta, ki is valójában. 1521. május 14-én írta Luther Spalatinnak: „Most keresztényi szabadságban élek, szabadon ezeknek a zsarnokoknak a törvényeitől.” Az álnév alatti elrejtés 1522 márciusáig nyúlt, és megmentette Luthert a reformáció továbbvitelére. Azt kell hinnünk, hogy Húsz sorsából okulva jártak el így. A cseh előreformátor büszkén fejtegethette a konstanzi zsinat színe előtt: „Az igazságnak megfelelően mondottam azt, hogy szabadon jöttem ide, és ha nem akartam volna idejönni, sem az a király [Vencel], sem ez itt [Zsigmond] nem bírt volna rákényszeríteni, mivel olyan számosak és olyan hatalmasak a cseh urak, akik szeretnek engem, hogy én egészen jól megvédhettem és elrejthettem volna magamat erődeikben.” Luther védelmezői nem engedték meg, hogy a német reformátor ezt az esetleg számára is végzetes kockázatot vállalja.

Katolikus oldalról diszkreditálásnak szánták, hogy Luther irataiban huszita szellemet fedeztek fel. De az ekkor már nemcsak hittételek, hanem társadalmi törekvések kérdése volt: a vádak szerint Húszra és híveire vezethető vissza Luther csaknem minden hamis tétele, amelyek korábban Csehországban, most Németországban felkelést, zendülést, rablást, gyújtogatást és gyilkosságot és az egész közügy súlyos megrázkódtatásait idézték elő. Svájci katolikus kantonok (Luzern, Uri, Schwyz, Unterwalden és Zug) 1524. április 8-i oklevele új Husz-féle tévelygésként (hus- sischen Irrung) írja le a reformációt. Amikor a katolikus beállítások vádként elevenítették fel a huszita párhuzamot, a cseh előzményt, akaratla114