Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Luther és a reformátorok - Székely György: Húsz János öröksége Luther reformációjában
Luther is az egyház búcsú- és kereszteshadjárat-rendelkezései ellen fordult. A római Szent Péter-bazilika építkezéseinek finanszírozására a pápaság már évek óta (1513 októberében meghirdetve) a bűnbocsánat nyújtását vette igénybe anyagiak ellenében. A mainzi érsek gondoskodott az indulgencia adása módjának közzétételéró'l, a Domonkos-rendi Tetzel János pedig a behajtásról. Ez váltotta ki a méltatlankodó Luther 1517. október 31-i reformációs fellépését. A katolikus egyház merev ragaszkodása a hibás módszerű búcsúhoz abban érte el tetőpontját, hogy 1517 utolsó hónapjaiban Tetzel az érseki bűnbocsánat-megbízatás mellett inkvizitori és eretnekbírói tisztet (Ketzermeister) is betöltött: a hiba elkövetője lépett fel bíró gyanánt. A valóságos és az eszményi egyház összemérése során vált világossá, hogy cseh husziták fontosnak tartották, jusson Luther tudomására Húsz müve az egyházról. Miért látták a huszita prédikátorok ebben az írásban a vértanú mester életművének lényegi kifejeződését? Húsz bíráló műve az egyházról (De Ecclesia) valós vádirat volt a feudális egyház ellen. Azzal a véleményével, hogy nem a pápa, hanem Krisztus az egyház feje, a cseh előreformátor alapjaiban ingatta meg a pápaság tekintélyét. Ez magyarázza meg a kéziratos könyv nagy külföldi visszhangját és erős hatását Lutherre. A német reformátor egyes elítélt Husz-tételek védelme- zésével katolikus körökben nagy népszerűtlenséget aratott, főleg mert vallotta, hogy nem szükséges az üdvözüléshez hinni a római egyház minden más egyház felett állásában. Ellenségei ezért „a szász Húsz” megbélyegző névvel illették, ami a cseh husziták által támadott országokban az árulás színezetével volt egyenlő. Valójában arról van szó, hogy saját országa és az európai egyház problémáinak elemzésével valaki (Húsz, illetve Luther) maga eljutott kritikai állásfoglaláshoz, és azután vállalt elődöt (Wiclif, illetve Húsz) tanaihoz. Ez utóbbi magyarázza meg Húsz rendszerező művének kéziratos és nyomtatott terjedését. Nemcsak szász és lutheri, hanem általánosabb német (és esetleg német-svájci) terjedéséről van szó, mivel a rendszerezett összegezett alapmű kritikai és pozitív kifejtésben az előreformációs tanokról közvetlenül szólt a reformációs egyházakhoz és újítani kész katolikusokhoz. A De Ecclesia 1413-ban keletkezett, kritikai szövegkiadásának alapjául Thomson a prágai egyetemi könyvtár egy 1413—14 fordulóján írt kéziratát használta. De már a reformáció korában terjedt német nyelvterületen. Hagenauban 1520- ban kinyomtatták (Paulus Constantius: De causa Boemicd). Ugyanabban az évben Baselben vagy Mainzban is kiadták (Liber egregius de 8 113
