Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Luther és a reformátorok - Székely György: Húsz János öröksége Luther reformációjában
olyan császári menlevéllel érkezett Konstanzba, amelynek meg kellett volna védenie őt és biztosítania visszatérését is a zsinatról. Már évszázados vita folyt arról, hogy a Zsigmondtól kiállított dokumentumot értelmezhette-e úgy a zsinat, hogy az csak az odavezető utat biztosította. Pedig az oklevél szövege kétséget nem hagy afelől, hogy a császár teljes garanciát ígért Húsznak. Foglalkoztatta a lutheri reformációt, hogy Húsz bátran fenntartotta zsinattal és ellenpápával szemben azt a magasztos elvet, miszerint Isten és ember közt Krisztus az egyetlen közvetítő, nem pedig a papi működés. Luther tehát a pápaság, a császárság és a lelkészi intézmény felfogása terén egyaránt nagy személyi kockázatot vállalt, amikor 1520-tól Húsz János tanítványának vallotta magát. A német reformátor ismételt állásfoglalása a zsinatok ellen és Húsz János ügyéért a pápaság elleni harc középpontjába állította a cseh vértanút, mint a reformáció előfutárát. 1520. február 14-én Luther Spala- tinnak írt levélben fakadt ki: „Nézd, kérlek Téged, milyen szörnyűségekbe kerültünk a cseh vezetők és tanítók nélkül: az álmélkodástól nem tudom, mit gondoljak, hogy Istennek olyan rettenetes ítéleteit látom az emberekre. Az egészen nyilvánvaló evangéliumi igazságot, most már több mint száz éve nyilvánosan elégetve, ma elátkozottként tartják, és ehhez nem szabad senkinek sem csatlakoznia. Jaj a földkerekségnek!” Ezek a bizalmasan írt szavak már olyan gondolatkört sejtetnek, amelyet történeti fejtegetés formájában részletesen nyújtott Luther a Wittenbergben 1520-ban írt sorsdöntő munkájában: A német nemzet keresztény nemességéhez: a keresztény rend megjavításáról. Itt nyíltan vallotta a német reformátor, hogy a jámbor Zsigmond császárnak többé nem volt szerencséje a konstanzi zsinat után, amelyen hagyta, hogy a fickók megtörjék a menlevelet, amelyet Húsz Jánosnak és Jeromosnak adott, és hogy innen van minden jaj csehek és németek között. Legfőbb ideje, hogy a németek egyszer már komolyan és igazságosan elővegyék a csehek ügyét, hogy mindketten egyesülhessenek, hogy a kölcsönös gyalázko- dás, gyülölség és irigység megszűnhessék. Ehhez a németeknek el kell ismerniök az igazságot, magukat igazolniok kell, és a cseheknek valamit nyújtaniok kell: hogy ugyanis Húsz János és Prágai Jeromos Konstanz- ban pápai, keresztény, császári menlevél és eskü ellenére kerültek máglyára, ami isteni tilalom ellenére történt, és a cseheket keserűségbe űzte. Luther nem javasolja, hogy a cseheket a két szín alatti áldozástól elállásra kényszerítsék, mivel az sem keresztényietlen, sem eretnek, hanem ha akarják, maradjanak annál a maguk módján — mégis az új püspök 108
