Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Luther és a reformátorok - Székely György: Húsz János öröksége Luther reformációjában
maga írta meg Önéletrajzá-ban: „Mikor Erfurtban még fiatal teológus voltam, egy alkalommal a könyvtárban egy könyvet találtam, amelyben Húsz János beszédei voltak feljegyezve és leírva. Nagyon érdekes volt olvasni, hogy a fő eretnek mit tanított, annál is inkább, mert könyve egy nyilvános könyvtárban megtalálható volt, és nem égették el. Oly sok mindent találtam benne a magam számára, hogy valóban elszörnyülködtem azon, hogyan is lehetett egy ilyen embert megégetni, aki a Szentírást annyira keresztényi módon és hathatósan tudta felhasználni. Mivel azonban nevét oly szörnyű kárhoztatás terhelte, akkoriban még úgy vélekedtem, hogy a falak egyszeriben elfeketülnek, és a nap fényét veszti, ha Húszról jót gondolnék. Ezért a könyvet becsuktam, és sebzett szívvel távoztam. Azzal vigasztaltam magamat, hogy talán még mielőtt eretnekké lett volna, írta ezeket. Nem tudtam még ugyanis, hogy mi történt a konstanzi zsinaton.” A német reformátor tekintett vissza itt múltjába, a fiatal katolikus teológusra, aki a dilemmát még elodázással próbálta megoldani vagy feledni. Ez az epizód mégis észrevehetetlen lépcsőfok maradt a reformációba emelkedéshez. Éppen Rostock, Lübeck, Erfurt példái jelzik, hogy a problémát nem lehetett elhessegetni, s maga Luther utal rá visszaemlékezésében, hogy az író és az eretnek Húsz János ellentmondása terelte figyelmét a Konstanzban történtek tanulmányozására. Akik akarták is elhárítani, bírálni katolikus tudósként, szerzetesként Húsz tanait, mint olvasók sokan szükségképpen hatása alá kerültek. Erről pedig már egyidejű beszámolót hagyott hátra a cseh előreformátor írását olvasó, elemző német reformátor. Amikor 1520. február 14-én Luther levelet írt Spalatinnak (Georg Burckhardt), ebben már nyíltan vallott szemléletalakulásáról : „Eddig öntudatlanul tanítottam és tartottam meg az egész Húsz Jánost. Johann Staupitz is ugyanebben az öntudatlanságban tanított. Röviden, mi valamennyien anélkül hogy tudnók, husziták vagyunk. Igen, Pál és Ágoston szó szerint husziták.” Ez a szász dinasztiának is szólt, hiszen Spalatin udvari káplán és könyvtáros volt. Reformátor) útjukat nem járta végig az említett Johann von Staupitz. 1512-ig wittenbergi professzor, aki kikerült a tartományi és városi politika áramköréből. Hogy Luther ellen ne kelljen fellépnie, 1520-ban lemondott az Ágoston- rend németországi vikáriusi méltóságáról, és Salzburgba húzódott. Ahhoz, hogy Luther egyházbírálóból reformátorrá váljék, szükséges volt meghatároznia viszonyát a konstanzi perhez, melynek Húsz János áldozatává lett: mivel nem volt hajlandó visszavonni tanait, mint eretneket megégették. De a vértanúságnak volt politikai vonatkozása is: Húsz 107
