Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

után, a virrasztók hazamennek. Ahol nincs is funerátor, a hívek, ha virrasztásra jönnek össze, ott is énekelnek. A virrasztás sokszor két estén át is tart. Attól függ, milyen időpontra szól a temetési engedélyA temetés napján a funerátornak megint sok teendője akad. ö helyezi el a gyászoló gyülekeztet, rokonságot, ő megy a lelkészért. A temetési szertartás után pedig ismét ő vezeti haza a gyászoló családot. Otthon aztán kezdetét veszi a halotti tor. Ennek a halotti tornak az eredete nagyon messzire nyúlik vissza- De, hogy egyházunkban is meghonosodott, annak magyarázatát ott kell keresnünk, hogy a család a messze vidékről jött rokonokat, azután a temetésnél segédkezőket, a sírásókat megakarta vendégelni. Az alföldi gyülekezetekben a tanyai rokonság megvendégelése miatt keletkezett. Némely gyülekezetben pedig a filiákból is jöttek temetésre s ezeket a híveket a halotti toron megvendégelték- A gyászoló család mintegy kötelességének tartotta azt, hogy rokonait, ismerőseit a temetés után is házánál tartsa. A halotti toron a funerátor ismét imádságot mond és .most tolmácsolja a rokonság és az ismerősök részvétét. A halotti tor után még imádkoznak, énekelnek, majd pedig magára hagyják a gyászoló családot. A temetési szertartás a másnap reggeli istentiszteleten való részvétellel ér véget. A rokonság a gyászolók házánál gyülekezik, ahonnan a funerátor rövid imádság után, az ő vezetésével indul el a templomba. Itt az első padokban helyezkednek el, istentisztelet végeztével pedig ismét a funerátor vezetésével kimennek a temetőbe. Itt énekelnek, imádságot mondanak, kissé elidőznek a sír mellett. A temetés családi vonatkozásban tehát csak ezzel ér véget. Beszélhetnénk még a temetőbe vonulás szokásairól, a megsiratásról, a temetési pompáról, azonban ezek a szokások már csak később honosodtak meg s mindenütt alkalmazkodtak a többi helyi szokásokhoz. Népünk azelőtt például nem ismerte a temetések alkalmával kifejtett pompát. Ma már falusi temetéseknél sem ritka az üvegezett gyászkocsi, a pálmák, kandeláberek stb. Említésre méltó érdekesség azonban az, hogy egyszerű népünk a koszorút olyan nagyra becsülte, hogy azt a templomban helyezte el. Némelyik templomban egész sereg koszorú volt elhelyezve- A temetés évfordulóján, vagy pedig halottak napján azután a koszorúkat kivitték a temetőbe, majd pedig ismét visszakerültek a templomba. Ma azonban a pompa kifejlődésével már nincsen olyan értéke a koszorúnak, és így a templomból is eltűntek. Népünk így igyekezett családi ünnepeit, fontosabb családi eseményeit szoros kapcsolatba hozni a templommal. Közösségi életének középpontja volt a templom mindig, s ma is az. »Mit cselekesztek majd az ünnepnek napján?« Hózs. IX. 5. Evangélikus népünk az ünneplést templomozás nélkül elképzelni sem tudja. A gyülekezeti ünnepeket is a templomban ünnepli meg. Igazán csak akkor van ünnep, ha részt vehet a templomi istentiszteleten. Szólnunk kell tehát az ünnepszentelésről is. Azokról a szokásokról, melyek megelőznek, vagy sajátossá tesznek egy-egy ünnepet. Es ezekkel kapcsolatban is beszélhetünk igen érdekes szokásokról. Ugyanis a nagy ünnepekre templomon kívül is készülnek a hívek. Az adventet igazi ünnepvárássá teszik az előkészületek. Esküvőt, lakodalmat, mulatságot adventben népünk sohasem rendezett. Annál komolyabban készült a karácsonyi örömhír fogadására. Tudta, hogy karácsony örömünnep, azért erről az örömről szinte megható módon tudott bizonyságot tenni. Nem volt talán egyetlen család sem, melynek gyermekei ne készültek volna arra, hogy majd a nagy ünnepen énekléssel, rövid verses köszöntőkkel üdvözöljék rokonságukat, ismerőseiket- Ezekben az énekekben az áitatian gyermekhangok adták tudtul a szeretet ünnepének megérkeztét. Persze a gyermekeket éneklésükért és köszöntésükért megajándékozták. Másutt a helybeli fúvószenekar a toronyból játszotta a karácsonyi énekeket. Egyes felvidéki gyülekezetben a betlehemes-járás is divatban volt, de nem a betlehemes játékok előadásával, hanem szintén karácsonyi énekek éneklésével, köszöntök mondásával és a Betlehem bemutatásával. Karácsony előestéjén templomba vonult a gyülekezet, ahol az oltár mellett, néhol az oltár előterében már állt egy kis karácsonyfa. Ezen az istentiszteleten együttesen készült még a gyülekezet a másnapi ünneplésre. .Némely gyülekezetben újabban ezen a napon ajándékozzák meg a gyülekezet szegényeit és gyermekeit. A negajándékozás különben régi idők óta szokásban volt népünk között. Mindenki igyekezett bizonyságot tenni arról, hogy megérti a szeretet ünnepének hozzá szóló üzeneteit. Voltak olyan gyülekezetek is, melyekben a tanító ostyát sütött, az iskolásgyermekek pedig széjjelhordták azt a gyülekezet tagjai között. Minden házba bekopogtattak vele. A széthordott ostyákért a gyermekek pénzt kaptak s ez a pénz volt a tanító karácsonyi ajándéka. Kaptak belőle természetesen a gyermekek is. A karácsonyesti istentisztelet után kezdődött el az ünnepszentelés. A karácsonyfagyujtás szokását sok helyen nem ismerték híveink, ez a szokás különben is