Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

Amikor azután Isten gyermekkel áldja meg az új házaspárt, újból ünnepet ül a család: a keresztelés ünnepét. Ennek az ünnepnek is a legfontosabb része a templomban folyik le. Népünk azelőtt nem ismerte a háznál való keresztelést. A racionalizmus idejében kezdett kifejlődni, főleg intelligensebb egyháztagoknál ez a szokás. Mellőzni nem akarták, de hogy otthon tartották meg, abban valami szokatlanul újat láttak. Egyszerűbb híveink azonban ma sem tudják elképzelni, hogy a kis gyermek első útja ne a templomba vezessen. Még ha úgy hozza a szükség, hogy hirtelen kell a keresztség szentségében részesíteni a kis gyermeket, akkor ií sietnek vele a templomba- Egy öreg lelkész mesélte, aki különben több mint 50 évig volt egy tekintélyes gyülekezet lelkipásztora, hogy az ő gyülekezetében bábaasszony sohasem keresztelt, de sokszor még éjjel is jöttek azzal a kéréssel, hogy a gyermeket a templomban kereszteljék meg. Nem feladatunk védelmezni a templomban való keresztelés szükségességét, a kérdést csak azért hozzuk fel, hogy a templomok könyvében a népi szokások útján is a templomra irányítsuk a figyelmet. Hogy mindent oda vigyünk! A keresztszülők kiválasztása, illetve meghívása még a gyermek megszületése előtt történik. Egyszerűbb híveinknél az összes gyermekeknek ugyanazok a keresztszüleik, leginkább a férfi rokonságából kiválasztva. A keresztszülői tisztség mindig fontos volt a családban, hiszen a szülők mellett azok vigyáztak a gyermek lelki fejlődésére. Sok megható példáját láthatjuk ennek még ma is híveink között. Ők kísérték el a gyermeket a konfirmációra, az esküvőre és még azon túl is sokszor felelősséget éreztek keresztgyermekeik iránt. A keresztelés napján megjelennek az újszülött gyemeknek örvendező családnál. Együtt mennek a templomba. Sok gyülekezetben megmaradt az a szokás, (ami tulajdonképpen nem szokás, hanem a helyes dolog), hogy a keresztapa is résztvett a keresztelésnéi. Sajnos, ma már nagyon sok helyen csak a keresztanyát látjuk ott. A keresztelés ideje sem eshetett akármilyen napra. Legtöbb helyen vasárnapi napra tették, másutt viszont másnap mindjárt megkeresztelték a gyermeket. Amelyik gyülekezetben reggeli istentiszteletek vannak, ott leginkább kedden és pénteken keresztelik a gyermekeket. De olyan gyülekezetet is ismerünk, melyben meghatározott napja van a kereszteléseknek. A keresztszülők és hozzátartozók megvárják az istentisztelet végét s amikor már kiürült a templom, veszi kezdetét a keresztelés- A gyülekezet tagjai közül is többen ott maradnak, főleg a rokonság és az atyafisághoz tartozók, akik aztán ott a templomban a keresztszülők előtt fejezik ki jókívánataikat a gyermekhez. A rokonság egyébként is szeretettel gondol a gyermekágyas asszonyra. Felváltva visznek neki ebédet, finom tyúklevest, húst, csörögét és bort, annyit, hogy az egész családnak jut belőle. Elsőnek persze a keresztanya viszi a maga ajándékát. A lelkész részére pedig sok helyen szép szőttes törülközőt és bort visznek. A keresztelés napján nem fogadnak el ajándékot- Ezen a napon az újszülött családja látja vendégül a legszűkebb rokonságot. Ekkor adja át a keresztanya is a gyermeknek szánt ajándékot leánygyermeknek rendszerint fülbevalót, fiúgyermeknek pénzt, vagy valamilyen szőttest. Érdekes szokás fejlődik ki egyik-másik felföldi gyülekezetben főleg a szlovákoknál, hogy valamilyen szerszámot vesz a keresztanya keresztfiának ajándékul: fejszét, baltát, sőt kaszát is. A szerszámot akkor kapja meg a fiú, ha már munkába állt. A takarékbetétkönyv ajándékozása egyszerűbb híveinknél ismeretlen dolog. A keresztelési lakoma a legnagyobb csendben folyik le- Meghitt beszélgetéssel, már csak azért is, hogy az édesanyát ne zavarják pihenésében. Szokás az, hogy az édesanya a keresztelés napján pihen és fekszik, még akkor is, ha valamilyen akadály miatt el kellett halasztani a keresztelési lakomát és ha az anya már régebben felépült. Ugyanis sok helyen az a szokás, hogy ilyenkor mindennel a keresztanya látja el az édesanvát, itallal pedig a keresztapa szolgálja ki. Általában azonban a keresztelési szokások mindenütt nagyon egyöntetűekNemcsak az újszülött gyermek, de az édesanya első útja is a templomba vezet. Amikor felépül az anya, először templomba megy, ú. n. egyházkelö avatásra• Az új életet ajándékozó asszony a templomban a lelkésszel együtt imádságban ad hálát Istennek, hogy gyermekkel ajándékozta meg és az életadásban őt megsegítette. Az egyházkelés különben igen régi cselekmény. Alapja III. Móz- 12. A középkori egyházban külön szertartása volt az egyházkezelésnek, a mi egyházunkban mint hálaadó cselekmény maradt meg. Egyházkelésre az anya a szülés után hat hétre jelentkezett, rendszerint asszonytársainak kíséretében- (A tót nyelvben hatvasárnaposnak nevezik az egyházkelésre jelentkező asszonyt.) A szokás legtöbb gyülekezetünkben ma is meg van, viszont voltak gyülekezeteink, melyekből teljesen kiveszett s csak nehezen sikerült visszaállítani. Viszont némely helyen igen nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a cselekménynek. Egyes helyeken már a templomba való vonulás is elárulja, hogy egy asszony megy egyházkelésre- Külön, erre a célra viselt főkötőt kötnek a fejére s asszonytársai