Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

Szokásban van egyes gyülekezetekben a »Miatyánk-harangszó«. Amikor a lelkész az »Ür imáját« mondja, megszólal valamelyik harang. Ezt valamikor azért hozták szokásba, hogy a betegek és akik nem tudtak résztvenni az istentiszteleten, tudják meg, hogy mikor hangzik el a közös imádság és így a gyülekezettel együtt mondhassa el mindenki az Űr Jézustól tanult imádságot- Űjabban ezt a szokást több gyülekezetbe bevezették. Mint érdekességet kell megemlítenünk azt is, hogy több gyülekezetben, különösen a szlovákajkú gyülekezetekben szokásban van az ároni áldás éneklése. A gyülekezet a lelkésszel együtt csendesen énekli az áldástA templomból való távozás is rendben történik. Csakhogy előbb a fiatalság távozik, utánuk az aszonyok s végül a férfiak. Sok gyülekezetünkben valóságos látványosságszámba megy ez a távozás, ott pedig, ahol még megvan a népviselet, szinte festői látványt nyújt a templomból távozó tömeg. De csak az asszonyok mennek haza. Mert sok helyen a templomból kiözönlő népet már várja a falu kisbírója dobbal és tudtára adja mindenkinek, akit illet, a fontos rendelkezéseket, híreket- Publikál a templom előtt. Sok lelkész emelte már fel szavát e szokás ellen. De ennek a publikációnak különösen ott volt nagy fontossága, ahol a hívek messze tanyákról jöttek s csak vasárnap hallhatták a fontos rendelkezéseketAz istentiszteleti élethez érdekes szokások fűződtek és fűződnek még ma is. Ha híveink lelkületét, vidékenként! összetételét figyelemmel kísérjük, akkor kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy ezek a szokások csakugyan a rend kedvéért alakultak ki. És nem rontották, nem csorbították egyházunk tekintélyét. És ha kialakultak is bizonyos szokások a templomozással kapcsolatban s változóvá tették is népünk istentiszteleti életét, a legfontosabb mindenütt az Ige maradt, amelyet tisztán és igazán hirdettek a lelkészek s amelyet épülni akaró, vágyakozó lélekkel hallgatott a gyülekezet. Oda vigyetek mindent, amit én parancsolok néktek• V. Móz• XII. 11. Az evangelikus családok fontosabb eseményei, ünnepei megint csak a templommal vannak szoros összefüggésben. Mindent odaviszünk, amiről tudjuk, hogy vele Isten parancsát teljesítjük, az iránta érzett hálánknak kifejezést adhatunk vagy alázatos kéréseinket az Űr elé vihetjük. A hívő ember még családi örömeit is szereti a gyülekezet színe előtt kifejezésre juttatni. A gyülekezet pedig imádságos lélekkel kér részt örömeiből, hálaadásából, fájdalmaiból és könyörgéseiből. Általában ez a szempont vezeti a hívő embert és a gyülekezetet. így érthető azután, hogy az üyen családi események és ünnepélyek alkalmával végzett temolomi funkcióknál is különböző szokások alakultak kiDe a kiindulópont ezeknél is az istentiszteleti élet. A családi élet eseményeivel kapcsolatos szokások kialakulásánál természetesen szerepet játszottak az etnográfiai viszonyok is, sőt az illető vidék és környék szokásai is tekintetbe jöttek azok állandósulásánál, Másrészt viszont figyelembe kell vennünk azt is, hogy népünk az átvett, esetleg náluk kifejlődött népszokásokat igyekezett összhangba hozni az evangélium szellemével. Ez a templomhoz fűződő szokásoknál nagyban sikerült is, míg a templommal kevésbbé kapcsolatos szokások nagyban igazodtak a más felekezetű, de ugyanabban a községben, vagy vidéken élő emberek szokásaihoz, bár állíthatjuk, hogy sok helyen még ilyen tekintetben is kimondottan evangélikus népszokásokkal találkozunk. Nézzük tehát ezeket a családi ünnepeket. A rendszer kedvéért induljunk ki a családalapításból. A családalapítás alapja a házasságkötés. Ezt természetesen sok minden előzi meg, míg az esküvőig, majd a lakodalmi ünnepélyig ér el a fiatal párAz első ténykedés, mely útjára indítja a két fiatalt, a megkérés. Már ennek is megvan vidékenként a maga megszokott formája- Érdekes dolog mindjárt megfigyelni azt, hogy a megkérés legtöbb gyülekezetben vasárnapi napra esik. Ez nem csupán azért történik, mert akkor munkaszünet van és mert különben is ünnepel a család. De ezen a napon is a templomhoz kapcsolják a hívek elhatározásukat és a megkérés napján templomba vonul úgy a vőlegény, mint a menyasszony családja Egyes gyülekezetekben a megkérés a kora reggeli órákra esik s utána a két család már közösen vonul a templomba. Ezzel a közös istentiszteleten való részvétellel mintegy megpecsételik azt az elhatározást, melybe a szülők immár mindkét részről beleegyeztek Istentisztelet után a lányosháznál ebédelnek- A megkérés tehát nem más, mint a két család ismerkedése, az atyafiságos viszonyba való lépés kezdete. A legtöbb gyülekezetben még egy személy tartozik a hivatalos aktushoz a vőfély, illetve a násznagy. Utóbbi az alföldi gyülekezetekben igen fontos személy a hívek családi ünnepein, ő kéri meg a lányt, vagy a szülők nevében ő ígéri oda. Kisebb beszedet (rendszerint szentírási helyre való hivatkozással) mond, majd tudomásává hozza a vőlegénynek a család válaszát, azután pedig imád-