Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

ragaszkodnak hozzá, hogy a perselyezés az igelűrdetés alatt történjék- Bizonyos rosszmájúsággal arra magyarázzák ezt, hogy az adakozás alól senkinek sem szabad magát kivonnia- Meg van ennek az adakozási módnak is a maga gyakorlati jelentősége, hiszen az evangélikus istentisztelethez mindig hozzátartozik az adakozás, az offertórium. A szószéki hirdetésnél legtöbb gyülekezetben sohasem szabad hiányoznia az adakozásra való felhívásnak. Az bizonyos, hogy aki először lát ilyen adakozást, az nagyon különösnek találja s az a benyomása róla, hogy zavarja az áhítatot. Némelyik gyülekezetben azonban még ma is ragaszkodnak hozzá. Érdekes szokás volt azután az u- n. »kusztosok« alkalmazása. Ezek a gyülekezet buzgóbb tagjai közül kerültek ki, sok helyen választás útján s az volt a feladatuk, hogy az istentisztelet alatt a csendre és a rendre felügyeltek- Ennek az intézménynek azonban ma már csak a maradványaival találkozunk. Békéscsabán a> nagytemplomban a második karzaton gyalulatlan gerendapadokon, lócákon helyezkedett el a fia-' talság. Bizonyos távolságokra azonban kényelmes ülőhelyeket készítettek a kusztosok számára, ak'k hosszú pálcával a kezükben ügyeltek a rendre az ifjak között- Bizony gyakran megtörtént, hogy a pálcának dolga akadt, ha némelyik ifjú rendetlenül viselkedett. A hosszú pálca messzire nyúlt és ha eltalálta a renitens ifjú fejét, akkor célját el is érte. Azt mondják azonban az öregek, hogy erre ritkán került sor, mert a kusztos rendreutasítása a legnagyobb szégyen volt az ifjúra nézve. Még öreg korukban is számontartották, hogy kit utasított rendre a kusztos. Érdekes, hogy ilyen kusztosok az aszszonyok padjában is ültek. Minden padcsoport első padjában. Békéscsabán még néhány év előtt is ott ült az asszonyok között egy-egy régi világból itt felejtett kusztos. Ez a tisztség nagy megtiszteltetést jelentett- Volt idő, amikor ezeket szolgálataikért a párbér fizetésének kötelezettsége alól is felmentették. A mi szemünkben talán furcsának tűnik fel ez az intézmény, a régi világ gyülekezeti életében azonban fontos gyakorlati és nevelői jelentősége volt. Érdekes ünneoi szokás volt az is egyes alföldi gvülekezetekben, hogy amikor a lelkész albát öltött, akkor nemcsak az oltárt és szószéket öHöztették fehérbe, hanem az asszonyok, kivétel nélkül az öregek és fiatalok, fehér fejkendővel a fejükön jöttek az ünnepi istentiszteletre. Ez a szokás, a nép viselt mellőzésével téliesen kiveszett, öregek mesélik, hogy a zsúfolt templomban igen szép látványt nyújtott a sok fehér kendő Ma is vannak öreg asszonyok, akik hűségesen őrzik azt a fehér kendőt, amelyben valamikor az istentiszteleten megjelentek. Távozás a templomból Pusztavámon Ez a szokás a nagyünnep békességes, örömteljes hangulatát akarta kifejezésre juttatni- Vannak azonban ma is gyülekezetek, melyekben az asszonyok ruházata mindig a liturgikus színekhez alkalmazkodik. Valamikor népünk egészen jelentéktelen dolgoknak is igen nagy jelentőséget tulajdonított. Egyes helyeken a gyülekezet elöljárósága (gondnok, esküdtek stb.) csak a főének alatt jött be az istentiszteletre, őket tartották a gyülekezet szolgáinak, sáfárainak s elvárták tőlük, hogy mint üyenek csak akkor jöjenek az istentiszteletre, amikor vasárnapi kötelességüket is elvégezték- Egyszer megkérdeztem tőlük, hogy miért késnek el minden vasárnap? Nem tudtak rá mást felelni, mint azt, hogy ez így szokás. Az igazság azonban az, hogy ők, mint a gyülekezet vagyonának őrei és szolgái, a beharangozás után is utánanéztek, hogy zárva vannak-e a hivatalok, tanácstermek, iskolák és a magtár? Ezért késtek. Úgyszintén legutoljára távoztak, mert az összes ajtóknál elhelyezett perselyekből összeszedték a pénzt, végigkutatták a padokat, nem felejtett-e ott valaki valamit? Mert a templomban elvesznie semminek sem szabad- Ha valaki valamit ottfelejtett, azt mindig a gondnoki hivatalban kereste és sohasem a templomban. Az ottfelejtett dolgok közé természetesen nem tartozott az énekeskönyv.