Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

lehet valakinek a templomban állandó, megvásárolt helye? Bosszankodik emiatt, természetesen azonban nem érti a gyülekezetnek ehhez az elhelyezkedési módhoz kapcsolódó szokásait. A legtöbb gyülekezetben az első padokat üresen hagyják a gyászoló családok részére. Még nagy ünnepeken is csak akkor foglalják el ezeket az üresen hagyott padokat, ha meggyőződtek róla, hogy nincs olyan gyászoló család, mely a közeli napokban veszítette el kedves hozzátartozóját. Külön padot tartanak fenn sok helyen a politikai község elöljárói részére. Evangélikus többségű községekben ez magától értetődő dolog volt, hiszen az egyházközség és politikai község között megvolt a szoros kapcsolt és mindenki természetesnek tartotta azt, hogy a politikai község elöljárósága részt kíván venni az istentiszteleten és pedig testületileg. Az elöljárók ugyanis testületileg vonultak a templomba a községházáról- Sok gyülekezetben külön pad illeti meg a presbytereket is. Ök a lelkésszel együtt vonulnak be a templomba. ök a gyülekezet vezetői, ezért éri őket a megtiszteltetés. Külön padja van a lelkész-családnak is. Azokban a gyülekezetekben pedig, melyeknek főuraink, nemeseink voltak a patrónusai, szintén külön padjuk van, egész családjuk részére. A hívek különben is nagy tisztelettel veszik őket körül és bizony nagy jelentőségű dolog volt, hogy a földesúr, a patrónus az egyszerű hívekkel hallgatta a bűnbánatra ébresztő Igét és velük együtt járult az Űr szent vacsorájához. Az evangélikus templomokban mindenkinek jutott hely. Még a koldusoknak is. A békéscsabai kistemplomban a koldusok részére a torony alatti bejáróban jutott hely- Ez a pad ugyan valamikor azoké volt, akik valamilyen elkövetett bűnük miatt nem jelenhettek meg a közösségben, később azonban ezt a padot a koldusoknak szánta a gyülekezet. Ezeknek a koldusoknak a hívek mindig hoztak kendőbe kötve valamilyen élelmet. Az ünnep nem telt el úgy, hogy a sok jóból a koldusoknak ne jutott volna. Különben pedig a koldusok feladata volt istentisztelet végén a templomajtókat kinyitni. A lelkész ülőhelye nem mindenütt van közös renddel meghatározva. Ahol sekrestye van, ott a gyülekezet nem látja lelkészét, csak amikor oltári, vagy szószéki szolgálatát végzi. Sok helyen még a sekrestyéből is kivezeti a lelkészt az egyházfi, templomszolga. Másutt viszont üvegezett, vagy függönyökkel eltakart, zárt padban ül a lelkész. Ez a zárt pad a sekrestyerendszer megvalósítása akart lenni. Mindkettőt nagyon megszokták a hívek. Ezek mellőzéséről már több ízben esett szó egyházi körökben, azonban úgy véljük, régi, templomi szokással találkozunk ezek alkalmazásában. Van olyan gyülekezet is, melynek lelkésze a férfiak sorában az első padban ül, együtt a gyülekezetben. A szarvasi ótemplomban az igehirdető lelkész helye az első karzaton van, közvetlenül a szószékbejáró mellett. Űjabban azonban már úgy építkezünk, hogy a lelkész ne legyen még üvegfallal sem elválasztva a gyülekezettől. A tanítói kar mindig az orgona karzatján helyezkedik el legszívesebben. Ugyancsak itt a helye az énekkarnak is. Mint érdekességet, meg kell említenünk, hogy némely gyülekezetben az asszonyok templombalépéskor térdenállva mondják el a templomba érkezéskor szokásos imádságot. Amikor padjukhoz érkeznek, előbb letérdelve imádkoznak s csak azután foglalják el helyüket. Az ú- n. »beharangozásig« megtelik a templom. De a hívek a templomban az időt az istentisztelet megkezdése előtt sem szeretik tétlenül eltölteni, felesleges, áhítatot zavaró beszélgetéssel- Énekelnek. Valaki a hívek közül (férfiak közül) kiválaszt egy éneket, hangosan bemondja annak számát, vagy oldalát, azután megkezdi az éneket. Aki később érkezik, helyét elfoglalva belekapcsolódik az énekbe. Ha elénekelték az éneket újat kezdenek s énekelnek addig, amíg az istentisztelet orgonaszóval kezdetét nem veszi. A lelkész bejövetelét a legtöbb gyülekezet helyéről felállva veszi tudomásul. Ez a felállás tiszteletadás az Isten szolgájának- Szép szokás az, amikor a lelkész a gyülekezet vezetőivel, presbytereivel a főajtón vonul be a templomba még akkor is, ha a sekrestyébe külön ajtó vezet. Van ebben a szokásban is rendszerA lelkész különben rendszerint utoljára vonul be a templomba, amikor már az egész gyülekezet elfoglalta helyét. Némely gyülekezetben a leányok kivételt képeznek, mert csak a felálló ének után, a kezdő ének alatt vonulnak be és helyezkednek el az oltár körül a padsorok között, s az egész istentisztelet alatt állva maradnak. Állva hallgatják az igehirdetést de a kollekta és az imádság alatt letérdelnek. A tulajdonképpeni istentisztelettel kapcsolatban már nem figyelhetünk meg különösebb szokásokat- Hiszen az istentisztelet alatt a hívek serege épülni akar és az evangéliom szolgálatában már npin lehet szokásokhoz alkalmazkodniMindazonáltal beszélhetünk egyes dolgokról, melyek az istentisztelet lefolyása alatt is gyülekezeti szokássá váltak. Ilyen pédául a perselyezés. Egyes gyülekezetekben a főének alatt a templomszolga végighordozza a hosszú rúdra szerelt csengős perselyt és úgyszólván minden hívőt »megadóztat«. A csengő halk szava figyelmeztet az adakozásra. Néhol az igehirdetés alatt hordozzák körül a perselyt. Maguk a hívek