Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

zett énekesek vagy iskolázott erők. Tőlük az egyházi zene igazi, reformátori értelemben vett szolgálatát várjuk. A gyülekezeti karénekről írottak nagyrészt alkalmazhatók a gyülekezeti istentiszteleten elhangzó magánének (solo) számokra is. Ezen a téren azonban nem annyira a dilettantizmus a hiba, mint inkább az előadott énekszámok istentiszteletre nem illő voltai. Sok helyütt még ma is abban a meggyőződésben élnek, hogy ha valamilyen kegyestárgyú éneket énekelnek, egyházi zenét műveltek. Éppen ezért előnyben részesítik az érzelgős énekszámokat, ahelyett, hogy az egyházi zeneirodalom kimeríthetetlen tárházából vennének elő valamit. Ne felejtsük el, a templomban elhangzó énekszám csak akkor lesz valóban Igehirdetés, ha Isten Igéjét zenei formában akarja kifejezni. Ez pedig hívő muzsikust, zeneszerzőt tételez lel, hozzáértőt, szakértőt, aki ki is tudja fejezni mondanivalóját. Ezt kell megkeresni és ezt kell tolmácsolni azon a formanyelven, amelyiken szerzője megírta, akkor lesz megfelelő, istentiszteletrevaló. Amint látjuk, az egyházi zene terén nagy hiányosságok vannak. De bízunk abban, hogy eljön az az idő is, amikor megnyílnak a szívek ennek a kérdésnek megoldására is és akkor megszólal majd templomainkban a zene nyelvén is Isten Igéje. Kassa régi orgonájz