Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

2—4.) A 98. Zsoltár szintén felsorolja azokat a hangszereket, amellyel vigadozzék a nép Isten előtt (98. Zsolt. 5—6), hogy a 150. Zsoltárról meg ne feledkezzünk. Talán ez, a 150. Zsoltár az, ahol a legtöbb hangszer van megnevezve, bizonyságául annak a fejlett egyházi zenének, amelyik az Ótestamentom idején az Istentisztelet alkalmával Istent dicsérte és Reá mutatott. Az egyházi zenének ez a hangszeres része természetesen csak kiegészítése volt a gyülekezeti éneklés fejlett gyakorlatának. Természetes kiegészítése volt, mert kifejezte egyrészt a, gyülekezet előtt hatalmas zúgásával és zengésével annak az Istennek hatalmát, akinek tiszteletére összegyűltek, másrészt pedig a gyülekezetnek Istenhez kívánkozó vágyát. Így kettős érzést keltett, először annak érzését, hogy mekkora lehet Annak hatalma, Akinek ilyen zengéssel és zúgással hódolnak, másodszor pedig, hogy Előtte meg kell hajolnia az embernek, és mindent megtennie tiszteletére. Egyszerre tehát kettős szerepet töltött be, mert leborulás és hódolás volt a Király, az Űr előtt, de ugyanakkor igehirdetés is volt, mert Istennek hatalmáról beszélt, mintegy érzékeltetve az ember előtt azokat a dolgokat, amiket az másképpen kifejezni nem volt képes. A próféták korában sok prófécia zenekísérettel és énekelve hangzott el. A próféta maga hárfázott vagy pengetett valamilyen pengetős hangszert és énekelve hirdette a népnek Isten akaratát. Sok jel mutat erre a prófétai könyvekben. Leghatározottabban mindenesetre Ésaiás könyvében az 5. rész. Itt a próféta példázatot énekel a népnek, majd pedig megmagyarázza azt. Igét hirdet, zenekísérettel. Az egyházi zene Igehirdetés jellege később a keresztyén világban nyert effvre nagyobb jelentőséget. A keresztyénség államvallássá létele után, a fellendülés és terjeszkedés korában helyet kapott a zene a templomban, egyre nagyobb tért nyert, míg végül a róm. kat. egyház hatalmas zenés miséiben jutott el tetőfokára. A zenés misék hatalmas zenei mondanivalójukkal, a liturgiának megfelelő helyén szavak nélkül hívták fel a gyülekezetet bűnbánatra, hálaadásra vagy dicséretre. Volt olyan idő is az egyház életében, amikor a megromlott igehirdetés mellett a tiszta Igét csak az orgona, vagy az istentiszteleten } megszólaló egyéb hangszer hirdette. Nemcsak a róm. kat. egyházban, hanem a racionalizmus és a felvilágosodás idején a protestáns egyházban is. Az ilyen korokban az egyházi zene, a régi, hívő mesterek művei alapján »meg volt írva«, és interpretálása épp olyan maradéktalanul a tiszta Igét kellett hogy megszólaltassa, a régi mester hitvallásában, mint az írás, puszta felolvasásával az Űr üzenete betűkbe foglalóinak hitvallását. Az ilyen korokban a*, egyházi zene hívő alkotásai is éppen úgy ki voltak téve a megnemértés veszélyének, mint a szavakba foglalt Ige. 2. A reformáció egyházaiban nem alakult ki az egyházi zenének különös alkalmazása. A liturgiában sehol sem kapott önálló helyet, eltekintve az ú. n. korálelőjátékoktól. A nagy evangélikus zeneszerzők, mint Hándel és Bach éppen ezért egyházi zenét elsősorban rk. formában, azaz mise alakjában írtak és csak később, ezentúl alkottak egyházi zenét az oratóriumokban. Itt, az oratóriumban a zene veszi át teljesen az igehirdetés szerepét és közli, vallásos tárgyú szöveggel, vagy anélkül Isten Igéjét zenei nyelven. Egy-egy Bach: Máté vagy János passió, Hándel: Messiás, Schütz: János passió az igazi, reformátori értelemben vett Ige tiszta hirdetése. De az: a sokkorálfeldolgozás és előjáték is, amelyik mai istentiszteleti életünkben megszólal és amelyik ma — sajnos — csaknem kizárólagosan »az« egyházi zene. Magyarországon ugyanis a reformáció egyházaiban, eltekintve a legújabbkori megújhodási kísérletektől, csaknem teljesen hiányzik az egyházi zene. Mindent a gyülekezeti éneklés helyettesít és tölt be. Egyedül az orgona adhat még egyházi zenét, rajta kívül alig-alig szólal meg más hangszer. Itt-ott van zenekarunk, de ez sehol sem templomi, gyülekezeti zenekar, hanem a gyülekezet területén levő egyházi iskola zenekara. Ez, jelenlegi helyzetünkben nem is baj, mert tekintettel az egyházi zene ilyen elenyésző hagyományaira, félő, hogy a más zeneszerszámhoz értők nem egyházi zenét, hanem különféle egyéb zenét szólaltatnának meg az istentiszteleten. Az egyházi zene tehát csaknem kizárólagosan az orgonára szorítkozik. Itt ezen a téren, ezzel a hangszerrel szép eredményeket érhetnénk el. Kicsinységünkből, szegénységünkből, történelmi sorsunkból fakadó nyomorúságunk azonban megakadályoz ebben. Magyarországon a kálvini reformáció hatására az evangélikus gyülekezetek elvetették a liturgiát, és ezzel kizárták a gyülekezeti istentiszteleti életből az egyházi zenét, sőt még annak lehetőségét is. Gelei Katona István: Öreg Graduáljában azt követelte, hogy a zeneszerszámokat távolítsák el a templomból. Követelését teljesítették a gyülekezetek, és elősegítette az üldözések ideje. A gyakran ad hoc-jellegű istentiszteleteken örültek a hívek, ha egyáltalán énekelhettek, imádkozhattak és hallgathatták Isten Igéjét. így aztán el is felejtették