Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

a különböző énekeskönyvek. Hol volt már akkor a hajdani »szép kor«, mikor a reformátor énekeinek kétharmadrészét énekelték! Énekeskönyvek tekintetében a század minden eddig használatos gyűjteményt használt. A gyülekezetekben megtaláljuk mind a »Zöngedező Mennyei Kar«-t, mind az »Öreg Graduál«-t, a század elején még Gönczi énekeskönyveit is forgatták. Üj énekeskönyveink nagyjából két csoportba oszthatók. A »nagy-györi énekeskönyvek« és a »Dunántúli énekeskönyvek« csoportjába. Mindkét fajta gyűjtemény napjainkig számos kiadást ért meg és egyformán kedvelt, használt énekeskönyv volt. A nagygyőri sorozatban az első kiadás 1811-ben jelent meg. »Keresztény új Énekeskönyv, mellyet szerzett és egynéhány magános áhítatosságra tartozó imádságokkal egygyütt kiadott a Nagy-Győri Augustana Confessiót tartó Evangélica gyülekezet Győrben Özv. Streibig Josefné betűivel 1811.« címmel. A legnagyobb részét Kis János evangélikus püspök írta, illetőleg fordította tisztán racionalisztikus szempontokat figyelembe véve. A régi énekek közül majdnem semmit sem vett fel. A régi énekkincs némi megújítását célozta az 1805-ben megjelent »Űj énekeskönyv . . mely újakkal jobbítva készíttetett az Aug. Gonf. tartó evangélikus Dunán túl lévő superintendenciája által Pozsonyban 1805.« című énekeskönyv. A Németországban megfordult teológusok magukba szívták az ott uralkodó racionaMzmust és hazajőve terjeszteni is kezdték. Mozgalmat indítottak, hogy az Ógraduált meg kellene változtatni és a benne uralkodó misztico-pietizmust józan racionalizmussal egy újabb énekeskönyvbe összeolvasztani. Az említett első dunántúli énekeskönyv szintén Kis János munkásságával indult meg, 35 éneket írt, illetve dolgozott át. Ez a gyűjtemény többet mentett át a régi énekkincsből és éppen ezért különbözött össze a racionalista szempontokkal dolgozó Kis János a szerkesztőkkel. A munkatársiak Zigán János (49 énekkel), Szűcs István (43 énekkel), Perlaky Dávid (38 énekkel), Matkovich Pál (13 énekkel) voltak. Tatay Pál 2, Tatay István 1, Német István 3 és Beliczay Jónás 1 énekkel szerepeltek. Az utóbbi és Matkovich végezték a szerkesztés munkájának nagy részét. Az összes énekek száma 569 volt. Ezzel az énekeskönyvvel elégedetlenek voltak a gyülekezetek, ezért 1839-ben kiadták a ma használatos dunántúli (Keresztyén) énekeskönyv ősét: »Keresztyén Énekeskönyv, melly alkalmatos igazításokkal és némely régi ének helyett újakkal jobbítva készíttetett és kibocsáttatott az ágostai vallástételt tartó evangyélikusoknak a Dunán túl levő superintendenciája által Kősze gen 1839« címen. Ez a gyűjtemény már az említett 1811-i kiadású nagy-győri é. k.-böl is merített (46 éneket), Luther énekei közül 6 szerepel itt. 608 éneket tartalmaz. Liturgikus elem nélkül, hacsak annak nem tekintjük az é. k. elején található 3 „énekes fohászkodást", melyek az utasítás szerint a „közönséges isteni szolgálatban" kezdő, illetve közbeiktatott énekek voltak. Ilyen pl. „Könyörülj rajtunk Űr Isten, És hallgasd meg a mi imádságainkat". Ezen két énekeskönyv típus kiadásai alkotják a XIX. században használt könyvek túlnyomó részét. A megújított kiadások tartalmukban lényegtelen változtatásokat szenvedtek csak. E kétféle gyűjteményen kívül használták a hívők egyes vidékeken a Haán Lajos féle u. n. Békéscsabai énekeskönyvet — szintén több kiadásban jelent meg — Bartos Pál szerkesztésében és kiadásában megjelent szarvasi „Keresztyén Énekeskönyvet" és Elefánt Mihály „Hit, remény, szeretet" című, halotti énekeket magába foglaló énekgyüjteményét. A század végén egyre inkább érezték, hogy énekügyünk nem áll jól. A különböző egyházkerületek bizottságokat is állítottak össze ez ügyben. Űttörés volt Kovács Sándor »Kis énekeskönyv«-e, melynek nyomán készült el a ma legelterjedtebb „Dunántúli énekeskönyv", bár ezt a tényt az énekeskönyv előszava nem említi. A régi énekek új életre ébresztése Kovács Sándor érdeme, akinek ilyen irányú munkáját Payr Sándor folytatta. A XIX. század énekköltésében a fentemlített szerzők és szerkesztőkön kivül tevékenyen részt vettek Gyurátz Ferenc püspök, Zathureczky Sámuel győri kántor, Székács József püspök, Győri Vilmos budapesti lelkész, Karsay Sándor püspök és Zábrák Dénes. Századunk küszöbét átlépve, megint csak az eddig említett két típussal találkozunk. A dunántúli énekeskönyv kiadásai mintha kedveltebbek lettek volna, több helyen használták, mint a győrit. A régi énekek szépsége mégis jobban hódított, ezt pedig a mindig megújított dunántúli énekeskönyvek jobban aknázták ki. Ma is leginkább használatos énekeskönyvünk a »Dunántúü«. Anyagát túlnyomórészt a XIX. század és a századforduló énekköltőinek müvei alkotják, de találunk benne elvétve régi, XVI, már nagyobb számban XVII. és XVIII: századi éneket is. Igen sok fordítást soroztak be e gyűjteménybe. Ezek egy része mint magyar énekek meghonosodtak (pl. „Tündöklő hajnali csillag" — Nicolai Fülöp müve). Az énekeskönyv 600 éneket tartalmaz. Luthertől 10 éneket vettek fel. Hibája, hogy mellőzi a régi szép énekek nagyobb számban való alkalmazását, fordítás is sok szerepel benne. Ajánlatos lenne egy elkövetkező énekeskönyvben a fordítások