Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

egy része helyett XVI—XVII. századi énekeket besorozni. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy e jövendő énekeskönyv a lutheri liturgia előírásai és hagyománya szerint állíttassék össze. Magyarországi gyülekezeteink túlnyomórészt ezt a gyűjteményt használják, de vannak még mások, amelyek ettől a szinte általánosítható többségtől eltérnek. így használják egyes egyházközségekben a Békéscsabai (megújított és javított Haán Lajos-féle) a Szarvasi, a nagygyőri énekeskönyv utolsó kiadását, a tót gyülekezetek túlnyomó része a Tranoscius énekeskönyvet, német gyülekezeteink a Christliches Gesangbuch különböző kiadásait. Ezen gyűjteményeken kívül is akadnak még kisebb könyvek, melyek szintén alkalomadtán használatosak. Ilyen a „Halleluja" (dr. Kovács Lajos, Bethánia, 1914. kiadás), »Énekem az Űr« (vitéz Sréter Ferenc kiad.) „Hozsanna" (Victor János kiad.), gyermekeknek a „Gyermeklant" c. könyvecske készült. Temetések alkalmából vidéken és Budapesten is általánosan elterjedt Magócs Károly „Halotti Énekeskönyv"-e. Több alkalommal jelent meg a szerző kiadásában. Újabban kezdik a finn énekeket is énekelni- Egyes helyeken a »Magyar Tranosciust« használják, a vendek Kardos János, Barla Mihály, Bakos Mihály énekeskönyvéből énekelnek. Kérdőíveket bocsátottunk ki az egyes egyházközségekhez, hogy megtudjuk, melyek az egyes vidékeken a kedvelt egyházi énekek. Feldolgozva a szép mennyiségben összegyűlt anyagot, — amennyire a befolyt jelentésekből következtetni lehet — arra a végeredményre jutottunk, hogy az egyes vidékeknek nincs jellemzőbb énekkészletük. Minden egyházközség más és más énekeket jelentett be kedvelt darabokként. Örömmel kell hát megállapítani, — bár az énekek tekintetében tájegységről nem beszélhetünk — hogy evangélikus gyülekezeteinkben a hívők szeretnek énekelni, mindent kedvvel énekelnek és a vezető lelkészek feladata, hogy ezt az énekszeretetet necsak fenntartsák, de még jobban elmélyítsék. Tanulmányunk végére érkeztünk, sok énekeskönyvről nem beszéltünk, részben mert nem juthattunk hozzá, részben pedig, mert e rövid ismertetés kerete nem engedte meg, hogy jelentéktelenebb gyűjteményekkel foglalkozzunk. ^ A hazai német és a tót egyházi ének fejlődésére nem tértünk ki, mert ez külön ilyen terjedelmű tanulmányt igényelne. A jövő feladata most, hogy régi énekeinket felelevenítsük és legszigorúbban állítsuk vissza a régi — lutheri — liturgiát, melynek szépségéről, fokozottabb áhitatkeltéséről e megújhodás ellenzői is lelkesedve fognak meggyőződni.