Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
I. RÉSZ. A TEMPLOM.
való közösséget fejezi ki. Ez a közösség azonban nem individuális. Az egyház — pars pro toto —, a gyülekezet a Krisztus menyasszonya. Jeruzsálemi Cyrill magára az egész templomépületre is használja ezt a kifejezést. S amint a vizionárius nyilatkozatokból hallottuk, hogy a templomi kultusz hasonlít az állami élet legfőbb reprezentációs alkalmához, miikor a császár a nép előtt megjelen, hogy ajándékot oszszon, törvényt üljön s ahogyan a templom épülete az égi város mása, úgy a keresztyén kultusz is az új »civitas Dei« közösségi életének s nem az egyén kegyességének megjelenítése. Igehirdetés, ének, együttes imádság, az eucharistiát megelőző szent csók, az eucharistia és a szeretetlakoma mind a közösségi élet kifejezői. A gyülekezet jelenléte már maga kultusz (mint állami kultusz a nép jelenléte a császár fórumán) s a kultusz célja is az új közösség. Az őskekeresztyén templom ezért nem képzelhető el gyülekezet nélkül s a kultusz sem a közösség nélkül. Nagyon talál ehhez a bazilika belső formája, mely nem szentélyt, hanem későantik római utcát és császárfórumot mintázza, mint az akkori népközösségi életnek színhelyét. Magános istenkultusz falai között el sem képzelhető, magánmiséről, vagy titokzatos istenimádatról az első időben nem is hallunk, hanem olyan tömegprocessiókról és tömegistentiszteletekről, melyekben a Jelenések Könyve (21. r.) szent városának élete híven tükröződik. 1 2 Csakúgy, mint a városi népnek főöröme a beszédeik hallgatása, a gyülekezetben is a legfőbb közösségalkotó lesz az Igehirdetési, mely miatt az istentisztelet gyakorta négy óráig is elnyúlt. A keresztyén templom tehát közösségi kultusznak helye, építészeti formája a Civitas Deinek. Az Istennek hatalma csak ebben a közösségben szemlélhető, ennek adta az ő hatalmát. Amíg a keresztyén templomok nyugaton közösségi kultusz színhelye maradnak, addig eredetiek, addig a szentek közösségének hajlékai, épített szentegyházak. Amikor azonban istenkultuszért épülnek, az ősi térélmény azonnal megváltozik s bármily visszataszítóan hangozzék is, a templomok építészeti elgondolásban visszahasonulnalc az istenházakhoz, annak ellenére, hogy formájukban a nyugati keresztyén kultúra legszebb alkotásainak a dómokat tiszteljük. Istennek földi műemlékei azok, de az istenek földi műemléke volt a római márványszentély is. c) Az őskeresztyén bazilika alaprajza is bizonyítja, hogy az a közösségi kultusz, melynek színhelye, nem önkultusz. Kitűnik ez akkor, ha összehasonlítjuk a korabeli zsinagógával melyet az őskeresztyén írók többször megtettük, bár Összehasonlításuk nem építészeti, hanem vallásos értelmű. Jeruzsálemi Cyrill azt mondja, hogy a heretikusok templomaitól a mienk abban különbözik, hogy magánviseli a mennyei Jeruzsálem képét. Tudjuk, hogy abban a szent városban Isten és ember legteljesebb közössége valósul meg. Ezzel szemben a pogányoskodók és zsidók zsinagógái csak valami földi közösség, népi, faji és politikai gyülekezet megtestesítői. A hosszirányos és apszisba torkolló bazilikával szemben feltűnő a szélirányos egytermes zsinagógaforma. Hasonlítsuk össze a két legrégibb műemléket. A legrégibb keresztyén templom, melyet a mesopotámiai római helyőrség 232-ben épített bele Dura Europos egyik magánházába, már hosszhajós, apszisos, mely utóbbiban ott látjuk a Krisztus képét s azt az egészen más világot, mely a mi reménységünk. Bizonyítja ezt a kép alatt álló Ádám és Éva-alak, kik megváltásukért könyörögnek. Ezt az egészen más világot csak a síron túl érjük el. A gyülekezet termét az apszistól egy sír választja el úgy, hogy az; utóbbi egy arcosoliumsírhoz hasonlóvá lesz, melynek példáit a katakombákban láthatjuk. A gyülekezeti terem falán a »história sancta« Jézus története képekben. Legközelebb az apszishoz a Krisztus koporsója látható, mely felé a három húsvéti asszony megy kezével előre mutatva. A feltámadás tényével, a megváltással, a Megváltóval áll szemben a gyülekezet és a megszabadítást tőle várja. Isten felé megy a gyülekezet s ő pedig a gyülekezethez jön az Igében és a szentségben. Ennek az Isten és ember közösségének képe a legrégibb keresztyén templom is. Ezzel szemben, ugyanezekben az években Eideos presbyteros által épített zsinagóga (ugyanott) széles harántirányos terem. Gyülekezőhely, gyűlésterem, melynek egyik hosszanti oldalán van a katedrának hagyott laposan mélyített rész. „Míg a keresztyének a szük hosszirányos teremben nem egymásra, hanem Jézus képére tekintettek, itt a népközösség önmagát élte át". 1 3 A falakon a zsidó nép története látható immanens eschatologikus célzattal festve. Esra, az igazi király, akihez méltó fog jönni és megsemmisíti a városban élő összes idegen kultuszokat. Dágon helyett az egyes Palmyrai istenek bukását ábrázolták, azaz a politikái ellerTség megsemmisülését. Theokratikus várakozásuknak méltó kifejezője a festett fal. Nem őket, hanem velük váltja meg Isten a világot. Kész erkölcsi közösség ők, melynek nem megváltója, hanem érvényesítője lesz majd a Messiás. A keresztyének templomának egyszerű falfestményeivel szemben a magabízó és erőszakos pompa a feltűnő. A festőnek annyi mondanivalója van népéről, hogy egy ecsetnyi helyet nem hagy szabadon. Amíg a keresztyén templom az Isten 16* 2á3
