Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
I. RÉSZ. A TEMPLOM.
•és ember közösségének képe, addig a zsinagóga pusztán egy emberi közösség önkultuszának helye. Nem szakrális tér, hanem profán tanácsterem. Építészeti képe ennek ap önmagában zárt. téregység, egytermesség. Az isteni és tőlünk szabad, független, végtelen vüágot jelképező apszis hiányzik. Olyan istentiszteletnek, mely nem szakrális jelenség, ez az önmagában zárt tér megfelelt. Chrysostomos János végül is a zsinagógát nagyon bölcs érzékkel a színházhoz hasonhtja, amely végeredményben nem volt egyéb, mint a népközösség fő összejöveteli helye. Hiányzik a zsinagógából az Isten. Azzal nem válik szentté a hely, hogy szent könyveket helyezünk el benne. 1 4 A keresztyén templomépítésben az egytermesség többször visszatér, azonban mint protestálás a katolikus kóruskultusszal szemben. A protestantizmus első templomaiban azért marad el az apszis, hogy a katolikus templomépítéstől, a túlhajtott szakrális építéstől a reformáció temploma karakterisztikusan elváljék. A katolikus templom főjellegzetessége a szentéllyé vált kórus volt. Másodszor azért törekedik a reformáció egytermes templom építésére, mert ebben a gyülekezetnek, mint egy-testnek, egyetemes papságnak, melyben különálló rend nincs, formát adjon. Az egytermes templomokban azonban mindig ott rejtőzött a veszély, hogy túlságosan profánná válik, önkultusz helyévé s csak némelyeknek sikerül, hogy az említett elveket és a szakrális építészetet — melynek a kialakult formái már megvoltak — egymással helyes viszonyba hozzák. d) Nehezebben tudtak különbséget tenni a keresztyén templomok sajátosságai és az antik misztériumkultuszok templomainak jellegzetességei között. Sőt sokan kapcsolatba hozták egymással a kettő kultuszát, vallásosságát és magát a templomépítését is. 6 3 Igazolni látszott ezt egy újonnan felfedezett földalatti misztérium-bazilika a római Porta Maggiorenál. Azt mondották, hogy mindkettő .spirituális világnézet, mindkettő tagadja a világot, mindkettő gyülekezetalkotó, tanítja a megváltást s kultuszának helye jelképes benső tér. Azonban ha a misztériumkultuszok szentélyeit a benne folyó szertartások és kultusz alapján vizsgáljuk, azt találjuk, hogy az a benső tér, melyben a „gyülekezet" helyet kap, merőben más kultikus követelmények eredménye. Legtöbbször barlangalakja van. A mithraszentély neve spelunca-barlang, a sírt, az alvilágot, a föld börtönét ábrázolja, azt a világot, melyből szabadulni kell. Szűk méreteivel, kényelmetlenségével, (van ahol guggolniok kell a beavatottaknak) a sötétség hatásosságát felhasználva akar a lélekre megfelelő lélektani hatást gyakorolni. Az egész misztériumkultusz lélektani ráhatásokból áll 1. A fáklyafüsttől, rossz levegőtől és a sötétségtől agyonkínzott idegek és a felizgatott képzelet babonás alázattal adják meg magukat a kultikus szertartások láttán. Ezeknek nagyobbrésze fény és hangjelenség. A megjelenő Mithras isten körül villámok cikáznak, testéből s köpenyéből csilagok szikráznak s különböző sugarak ragyogják körül. A misztériumbarlang tehát érzéki (különösen vizuális) 1 5 élményben kínálja a megváltást. Amíg a keresztyén templomnak az apszis a tulajdonképpeni szakrális tere, addig a misztériumtemplom a maga egészében az apszis szerepét veszi át és szakrális térré válik, melyben a babonás hivő az istenülésre vágyik és azt át is éli. A római Basilica di Porta Maggiore (Kr. u. I. század), melyet az újpitagoreus szekta a föld alá épített, három „hajójával" a sírt ábrázolja, melyből a léleknek meg kell szabadulnia. A „sír" képzete filozófiájuknak fontos eleme. Szerintük a test a lélek sírja s akkor jön el a megváltás, ha a lélek abból megszabadulhat. A hatalmas földalatti templom falain és boltos mennyezetén s apszisában egyaránt a halál- és életmisztériumra s a léleknek kiszabadítására utaló stukkóképek láthatók. A főhajó közepén van a híres Ganymedesrelief. Zeus küldötte, a szárnyas gigás elrabolja a gyönyörű ifjút (ez a lélek), hogy menynyei birodalmában gyönyörködhessék benne. Ott van a Leukippidák elrablása, a lelkeknek az alvilágból való kiszabadítása és végül az apszisban Sapphó istenülése, akit a fény istene, Apolló vár. Ennek a földalatti templomnak minden része s díszítőeleme egyaránt egy célt szolgál, hogy a hivőt az istenülés szakrális élményében részesítse. A keresztyén bazilika gyülekezeti termének szakrális jelentősége nincs és az apszis nélkül értelmetlen volna. Nem az istenülést kínálja, hanem az Isten felé való menetel jelképe. Út az Istennek városában. Annyira igaz ez, hogy a főhajót lapos mennyezettel fedik, csillagokkal ékítik, mintha a szabad ég alatt állanának. Sokáig a mennyezetet coelum aureumnak hívták. A keresztyén istentisztelet nem vizuális élmény s a templom sem víziók kulisszája, sem vallásos illúzióké. Nincs benne az Isten reális megjelenését szolgáló kép vagy csudamasina. Képei a realitáson túlra viszik az embert. Anyaguk a mozaik, a legelvontabb képzőművészeti anyag, melyben az ábrázolás is olyan marad, mint valami szent elgondolás. Valódi formába valósulni nem tud, megmarad elvont szellemiségében. Ilyen jelenség a keresztyén bazilika szembenéző Krisztusa és örökké szembenéző hieratikus apostolai és mártírjai, akik a szemet
