Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

várakozás volt. A Lélek szerinti Izraelnek, a keresztrefeszített és feltámadt, élő Jézus Krisztus gyülekezetének el kellett különülnie ettől a gonosz nemzetségtől (Ap. Csel. 2:40), amely a jeruzsálemi templom és a zsinagógák kapuit nem tárta ki önként a Kereszt evangéliuma előtt. — Attól fogva tehát, hogy az Egyház az első püskösdkor a történeti életbe lépett és Jeruzsálemben Pétér apostol prédikációjával, valamint a megtérőknek a keresztség szentségében részesítésével a megdicsőült Ür megteremtette az első keresztyén gyülekezetet, az Egyház nyomban külön istentiszteleti helyiséget teremt magának, — liturgikus életének szolgálatára. Amikor az első időben a jeruzsálemi templomban még hangozhatott az Egyház térítőmisszionáló igehirdetése, már akkor is külön helyiséget használ belső életének élésére, amelynek középpontja kezdettől fogva az Úrvacsora szentségének ünneplése (Ap. Csel. 2:42, 46). — Ezzel egyáltalán nem állítjuk azt, mintha az Egyháznak kezdettől fogva lettek volna kizárólagosan istentiszteleti, liturgikus célra szolgáló helyiségei, épületei: templomai. Nem! — Az Egyház ekkor még egyes buzgó hívek házába gyűjti egybe a keresztyén gyülekezetet az istentiszteleti életben való részvételre, a kegyelmi eszközökkel élésre: az Ürral való legbensőbb életközösségre. — Jeruzsálemben és környékén éppen úgy, mint a Pál apostol szolgálata révén hamarosan egyre táguló távolabbi missziói területeken a magánházak egy-egy helyisége szolgálhatott az Egyház istentiszteleti életének teréül (Ap. Csel. 2:46, 20:7; Róm. 16:23; I. Korint. 11:18, 14:23—24), amely nem volt elzárva a hitetlen (zsidó, pogány) elől. Az Egyház hívei természetesen csak addig férhettek el a magánházak istentiszteleti helyiségében, amíg a gyülekezetek egy városban vagy faluban alig néhány családból állottak. A II. században — az evangélium hódítása következtében — már általában nemcsak a magánházak egy-egy helyiségét használja az Egyház istentiszteleti célra, hanem egész épületeket, házakat kivesz a közönséges földi (profán) használatból. Ezek a házak egy darabig még magántulajdonban vannak, de a III. századtól már kizárólagosan az Egyház tulajdonában álló épületekről tudunk; vagyis az Egyház — a kegyelmi eszközök szolgálatára, liturgikus életének élésére -— megteremtette a keresztyén templomot. S ettől fogva az Egyház szüntelenül azon van, hogy ezt a szent helyet Krisztussal való életközössége realitásának megfelelően, a benne élő és ható szellemi (istenemberi) tartalmat legkifejezőbben szolgálva, — alakítsa, rendezze és fejlessze. Ennek a szolgálatnak végzése közben magától értedődően igénybe veszi a művészeteket és a legszentebb feladatot bízza a keresztyén építő-művészekre, valamint ezek munkatársaira: Isten házát építeni szerte a fölkerekségen, hajlékot emelni Krisztus csodaműve tovább-élésére, a kegyelmi eszközök szolgálatára! Amilyen mértékben érvényesül aztán az Egyház életében a Krisztus-teljesség, illetve amilyen mértékben megerőtlenedik benne a Krisztus-jelenlét, ugyanolyan mértékben látszik meg a keresztyén templomon, hogy valóban a mennyei Király csodálatos — szentigéjéhez és szentségeihez kötött — kegyelmi jelenlétének és munkásságának kiváltképpeni szent helyeként értékelik-e, vagy pedig csupán vallásos hangulatot kereső, esetleg „vallás-erkölcsi tanítást" váró emberek „gyülekezeti ház"-ává, vagy éppen a keresztyénségen kívüli vallásosság eszközévé tették-e a Krisztus-hitben megüresedett nemzedékek?! (Ezen a helyen szükségesnek látszik megemlítenünk, hogy a katakombák eredetileg nem voltak az Egyház gyülekezeti istentiszteleti életét szolgáló helyiségek, — csupán kisebb közösségek vehettek részt ezeknek a földalatti temetkező-helyeknek szűk folyosóin tartott ájtatosságokon. Inkább csak később, az üldözések elmultával bővítik ki a katakombákat a szentek és mártírok sírjai körül és itt aztán nagyobb lélekszámú gyülekezet is részt vehetett a leginkább emléknapokon tartani szokott istentiszteleteken.) Az Egyház templomot teremtő, templomot alakító munkáját kezdettől fogva a valóságos Krisztus-jelenlét és valóságos Krisztus-közösség (coinmunio!) kegyelemmel teljes ígérete hordozza: »Ime, én tiveletek vagyok... !« (Máté ev. 28:20. b.), és »Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük!« (Máté ev. 18:20.) — S éppen ezért: Istennek lélekben és igazságban való imádására épít az Egyház templomokat (Ján. ev. 4:24), hogy a Szentlélek Istennek alkalmas munkatere legyen a Lélek csendjét kívánó új élet születésére, a mennyei Királlyal való életközösség táplálására és megőrzésére. így az Egyháznak, mint a kegyelmi eszközök tiszta újtestamentumi realitásán nyugvó Krisztus-jelenlét hordozójának hívő alkotása a — szó szűkebb, építészeti értelmében való — keresztyén bazilika-templom. Benne, ebben az oszlop-soroktól tartott, nyugatról keleti irányban kiépített templomban, Krisztus Urunk valóságos kegyelmi jelenléte és népével való benső életközössége jut kifejezésre. A nyugati bejáratnál, az előtérben egyrészt a feloldozásra és az Egyház kegyelmi közösségébe való visszafogarj.'í 19