Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

UJABB EVANGÉLIKUS TEMPLOMAINK írta: DR. GYÖRY ARANKA Az az eleven lendület, mely az ókortól egészen a XIX. századig áthatotta az építészet fejlődését és megteremtette a különböző korok nagyszerű stílusait, az említett századhoz érve megtorpant. Mintha minden építészeti gondolat kifogyott volna a művészek képzeletéből, visszafordultak a múlthoz s először a görög-római Motívumokat elevenítették föl, majd a középkor, renesszansz és barokk formanyelve szolgált mintaképül számukra. A XIX. század művészete végigéli mégegyszer, rövidre fogva az építészet történetét. Evangélikus templommüvészetünk éppen úgy alá volt vetve a stílusváltozásoknak, mint az egész európai építészet. Eleinte empire csarnokok alakját veszi föl az evangélikus templom, majd a középkori formáktól vár felfrissülést a művészi szellem a klasszicizmus kimért rendszeressége után. Román és gótikus stíluselemeket kevernek egymással, sőt a kor vonzódása Kelet művészetéhez keleti formákkal is gazdagítja néhány evangélikus templomunkat. Ez a kevert, úgynevezett romantikus irány idővel bizonyos tisztulási folyamaton megy keresztül s a különböző stílusok szétválnak egymástól. A romantika gyűjtőfogalma helyett ezekben az esetekben neo-román, vagy neo-gót stílusokról beszélünk. Később belép a művészetbe a rerenesszansz, illetve barokk stílus utánérzése is. Templomaink inkább a neo-barokk irány területén mutatnak föl alkotásokat. Sajnos, építészetünkben ez a leggondolatszegényebb korszak. A letűnt korok formavilága nem felelt meg többé a XIX. századi ember lelkiségének. Sikerülhetett a szerkesztőelemek, formák visszahozása, de nem hozhatták vissza pl. a gótikus művészet, vagy a barokk kor rajongó hangulatát, vallásos elragadtatását, mert mindettől idegen volt a kor szelleme. Ezért érzünk bizonyos józanságot a legszebben sikerült neogótikus, vagy neobarokk templomon is. Távol esett ez az időszak, ez az ember a misztikától és nagyon közel volt a földhöz. Utolsó évtizedeink szellemiségének, a modern ember felfogásának, ízlésének a XX. század elején kezdik keresni és megtalálni építészeink a megfelelő építészeti formákat. Hozzájárul a változáshoz a vasbeton egyre jobban terjedő térfoglalása az építőanyagok között. A vasbeton eddig nem sejtett megoldásokat jelent az építészet kérdéseiben, pl. újfajta boltozási lehetőségeket, maga az anyag pedig megköveteli az egyszerű, célszerű, tárgyilagos formákat. Amint pl. elképzelhetetlen egy fatemplom tornya dísztelen, sima felületekkel, úgy képtelenség pl. egy vasbeton tornyot könnyed, szeszélyes díszítésekkel ellátni. Az új süusnak tehát mind a modern lélek, mind a modern építőanyag követelményeinél fogva egyszerűbbé, tömörebbé kellett válnia. Eleinte a világi építészetet hódítja meg az új felfogás és nehezebben boldogul a hagyományokat jobban őrző templomépítészettel. Külföldön hamarább végbement ez a lényegbevágó átalakulás, mint nálunk. Evangélikus templomépítőink mintha a többi felekezeténél konzervatívabbak volnának. Ami új templomainkon először szembetűnik, talán aránylag kis méretük. Oka, hogy kevesebb lelket számláló gyülekezetben eredményesebb a hívek lelki gondozása s az igehirdetés is hatásosabb meghitt, szűkebb környezetben. Megfigyelhető még, hogy sok esetben a Evangélikus Templomok 13 193