Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

faanyagból összeállított harangtartó állványt, haranglábat szoktak állítani, mert torony építésére engedélyt beszerezni nem lehetett. A faimaházak bizony sokszor tüz martalékává lettek, nád-, vagy zsindelyfedésük rövidesen tönkrement, úgyhogy az esővíz vagy hólé becsorgott az imaház terébe. A vályogfalak felszívták a talajnedvességet, s alapjaiban támadták meg a környezeti viszonyok ezeket a létesítményeket. A borsodi Arnót község, melynek faimaháza 1721-ben épült, 1769-ben már kénytelen volt a vármegyéhez fordulni azzal a kéréssel, hogy a becsurgó eső és hó elleni védekezés céljából tetőjavításra az engedélyt megadja; Gömörhosszúszó község 1610-ben épült templomának zsindelyfedése annyira megromlott, hogy vele együtt a javítás lehetőségének hiánya miatt az imaház pusztulásnak indult. Az imaházakat képező építészeti szerkezetek — amint látható — alig mondhatók állandó jellegüeknek. Elkészítésük ugyanazokra volt bízva, kik a falu lakóinak házait építették. Ezek pedig a lakóház kialakításához esetleg értettek, ennél állandóbb jellegű épületeket nem tudtak létesíteni. A falusi házakat többnyire az építő család rokonságával együtt emelte, az öregeknek a hagyományadta tanácsok meghallgatásával. Az imaházat is a gyülekezet tagjai, részben saját fuvarjuk, részben építési anyagok rendelkezésre bocsátásával építették. Igv ezek az épületek a gyakori tatarozásra szoruló lakóházak sorsára jutottak. Ami pedig ezeknek az imaházaknak és haranglábaknak kialakítását illeti, ezen a téren is a legegyszerűbbet hozták létre. Alig tehető fel a falusi lakóház kialakításánál különb, magasabb igényű létesítmények létezése. Ennek oka nem abban keresendő, hogy nem volt még építési gyakorlat, mert hiszen a XVIII. században már igen fejlett római katolikus templomok léteztek, így 1730—42 közt épült a pesti egyetemi templom, vagy 1745— 65-ig a jászói premontrei apátság temploma. De míg ez utóbbiak az ellenreformáció szellemétől fűtve a külső kialakítás fényével igyekeztek a tömegekre hatást gyakorolni, addig az evengélikus szerény imaházakban ugyanazokban az időkben külsőségek nélkül, pusztán a meggyőződés tüzétől hevítve sereglettek egybe a gyülekezetek lelkes hívei bensőséges istentiszteleteikre. A meggyőződésben és hitben való szilárd helytállás a hosszú századokon át tartó tervszerű elnyomatás ellenére győzedelmeskedett. Mária Terézia uralkodásának második felében már enyhülés tapasztalható az elnyomatás terén. II. József alatt, 1781-ben megjelent a türelmi rendelet, mely megnyitotta a lehetőségeket a magyar evangélikus templomépítészet kifejlődésére. Eleinte csupán oly templomok építéséhez kaptak engedélyt eleink, melyeknek főbejárata nem az utcáról nyílott és nem rendelkeztek sem toronnyal, sem haranggal. Egy évtized leforgása után, a XVIII. század utolsó tizedében a temlomok, tornyok, harangok szabad használatát biztosították törvényileg. Ettől fogva több-kevesebb gátlási kísérlet után a teljes vallási egyenjogúsághoz vezetett az út. Foglalkozzunk ezek után a XVIII. és XIX. századi kifejlett evangélikus templomokkal. Az evangélikus templomnak, vagyis templomtest és torony együttesének kialakulását, kibontakozását két tényezővel látjuk kapcsolatban. Az egyik az evangélikusoknak a kormányzóhatalom által mindinkább mutatkozó törvényes elismerése, a másik az egyes gyülekezetek anyagi viszonyai. Az első körülmény folytán elsősorban toronynélküli templomok épülhettek, de csak oly helyeken, hol legalább 100 család lakott. Ezek tehát aránylag kisméretű templomok voltak. Az idők folyamán bővült a templomok tömege az utólag engedélyezett toronnyal. Ez történt a vasvármegyei Kemeneshögyészen, a pestmegyei Ikladon, a dunamenti Hartán. Továbbiakban a kis templomot kellett bővíteni, hogy a hívek növekvő számát be tudja fogadni. így bővült részletekben a cinkotai, a galgagyörki, vagy a bácsbodrogmegyei Kiszács községi templom. Azonban hasonló bővülési folyamat észlelhető ott is, hol a gyülekezet anyagi ereje nem engedte azonnal, első alkalommal nagyobb kiterjedésű templom építését annak ellenére, hogy a templom már oly előrehaladt időben létesült, mikor a kormányhatalom a tornyos templom létesítése elé nem gördített akadályt. Ebben az esetben is a bővülési folyamat az volt, hogy először épült a szerényebb méretű templom, azután; a torony. Igen jó példa erre Orosháza esete, amint ezt az alábbiakból meg fogjuk tudni. Mindezekből az következik, hogy az evangélikus templom igen sok esetben utólagos toldásainál fogva, nem adott egységes képet, hacsak nem rendelkezett a gyülekezet már a templomépítési mozgalom legkezdetén azzal az előrelátással, hogy későbbi bővítései lehetőleg szervesen kapcsolódjanak az eredeti templommaghoz. A templomok bővítése nem mindenkor kö vette az eredeti kisebb méretű templom szűk