Renner János: Megemlékezés Zsigmondy Jenőről. [Budapest] 1943.
8 kezdeményezésére a régi házat lebontatta, a szomszéd telket hozzávásárolta és előnyös építési kölcsön igénybevételével közvetlenül a háború kitörése előtt a mai hatalmas, korszerű, üzlethelyiségeket magába foglaló nagyértékű épületet megteremtette. Az alapítvány immár három évtizede szolgálja evangélikus iskoláink fenntartását és fejlesztését. A tantestületek kiküldötteiből alakított bizottság a nemes hagyományozó és Zsigmondy Jenő szellemében tesz évenként javaslatokat a jövedelem felhasználására és az egyház képviselőtestülete az előterjesztett javaslatokat mindig magáévá tette. Az alapítványi bizottság mindig figyelembe vette azokat a messze tekintő célokat is, amelyeket az egyház vezetősége az iskolák továbbfejlesztése érdekében maga elé tűzött. A bizottság pl. 1927-től kezdve öt éven át, az alapítvány teljes jövedelmét az evangélikus fiúinternátus céljaira ajánlotta fel. Az alapítvány jövedelme egyébként elsősorban az iskolák könyvtárainak, felszerelésének kiegészítésére, továbbá a tanárok és a tanítók külföldi tanulmány útjaira használtatott fel. Amikor az évenként tartott Simonyi-hálaünnepünkön kegyelettel gondolunk a nagynevű alapítóra, ne felejtkezzünk meg Zsigmondy Jenőről sem, akinek kitűnő jogi tudása, bölcs előrelátása és iskoláink iránt érzett atyai jóakarata tette lehetővé a nagy alapítvány gyümölcsöző felhasználását. Zsigmondy Jenő egész közéleti működését és magánéletét is a nemesen egyszerű, puritán gondolkodás hatotta át. Kötelességeit mindig a leglelkiismeretesebb pontossággal teljesítette, önmagának szigorú bírája volt. Mindig gondosan mérlegelte, hogy valamilyen elvállalt feladatának meg tud-e felelni. Nemes gondolkodására jellemző, hogy bár élete végéig legteljesebb testi és szellemi erejének birtokában volt, élete utolsó éveiben kínosan vizsgálgatta, vájjon a korral járó természetes folyamat nem csökkenti-e munkaerejét olyan mértékben, ami a közügyek pontos elvégzésében gátolná. Elhatározott szándéka volt, hogy mihelyt ennek jelei mutatkoznak, a közügyek intézésétől visszavonul. Kevéssel halála előtt t-gyházi tisztségeiről le is mondott, bár akkor is teljes szellemi erejének birtokában volt. Mindig emlékezetes marad számomra és az 1926—27. tanévben velem együtt működő kartársaimra az az 1927 május 4-én tartott tanári értekezlet, amelyen Zsigmony Jenő, mint visszavonuló közfelügyelő iskolánktól elbúcsúzott. A búcsúértekezletet megelőző hónapokban a tanítási órákat látogatta meg. Az értekezleten megható szavakkal búcsúzott el az iskolától, amelynek egykor tanítványa, később hosszú ideig elöljárója volt. Minden szavából kicsendült az a nagy szeretet és nagyrabecsülés, amelyet iskolánk iránt érzett. Bölcs tanácsai és útmutatásai hosszú, munkás élet gazdag tapasztalataiból fakadtak és mély nyomokat hagytak valamennyiünkben. Szavaiból az a mély szeretet is kiáradt, amelyet a nemzet és az egyház jövőjét alkotó ifjúság iránt érzett. Mennyire szigorúan bírálta saját tevékenységét, annak ékesen szóló bizonyítéka az a búcsúértekezleten tett megjegyzése, hogy legnagyobb sajnálatára az utóbbi években nem tudta közvetlen látogatásokkal az iskolák életét olyan mértékben megfigyelni, ahogyan azt
