Renner János: Megemlékezés Zsigmondy Jenőről. [Budapest] 1943.

9 szerette volna. Pedig hosszú időn át sűrűn látogatta iskoláinkat, résztvett iskolai ünnepélyeinken, s ha utolsó éveiben ritkábban találkoztunk is szeretett közfelügyelőnkkel iskolánk falai közt, áldásos működésének nyomai iskolánk életében minden téren megnyilvánultak. Zsigmondy Jenő hajlott korban sem kímélt semmi fáradságot, amikor az egyház vagy az iskolák életbevágó fontosságú érdekeiről volt szó. Klebelsberg kultuszminisztersége idején az evang. elemi iskolát az államsegély megvonása és így az iskola megszüntetése fenyegette. Zsigmondy Jenő mindent elkövetett e veszély elhárítására és a miniszter előtt küldöttség élén fejtette ki az iskola fenntartásának szükségességét. Zsigmondy Jenőt a nemes értelemben vett szociális gondolkodás hatotta át már olyan időkben, amikor az még nem volt korszerű kérdés. A múlt század tiszteletreméltó honorácior egyénisége testesült meg Zsigmondy Jenőben annak a kötelességnek mély átérzésével, hogy magasabb műveltsége és közéleti tevékenysége az alacsonyabb sorban élő, szegényebb embertársainak, elsősorban hitsorsosainak megsegítésére kötelezi. Zsigmondy Jenő nemes lelke és kifinomult szellemi világa a művészetek iránt is igen fogékony volt. Szerette a zenét, kitűnően zongorázott, különösen Beethovent kedvelte. Már fiatal korában ügyesen rajzolt, de elfoglalt munkás életében kevéssé élhetett ennek a művészi kedvtelésnek, csupán hajlott korában vette újra kezébe a pasztellkrétát és festett néhány igen jól sikerült pasztellképet. A művészetek iránti érdeklődése sohasem lanyhult és az érdemes művészeket mindig pártfogásába vette. Zsigmondy Jenő utolsó éveit a nyugodt, megelégedett öregkor derűje aranyozta be. A teljes lelki megnyugvás boldogító érzése méltán jutott osztályrészül annak a férfiúnak, akinek egész élete istenfélelemben, alkotó munkában, a közügyek bölcs intézésében és embertársainak megsegítésében telt el. E lelki megnyugvásnak adott kifejezést, amikor élte alkonyán azt mondta: „Ügy érzem magamat, mintha virágos rétek között járnék." Az Űr e virágos rétekről szólította magához hűséges szolgáját az 1928. év októberében. Halála mély gyászba borította családját, egyházát és annak intézményeit. Október 26-án a gyászolók hosszú sora kísérte utolsó útjára a Deáktéri templomból a Kerepesi-temetőbe s az alkonyat félhomályában fáklyafény mellett adtuk át haló porait az anyaföldnek. Zsigmondy Jenő emlékét hálás kegyelettel őrizzük mindnyájan, akik ismertük s e kegyeletes megemlékezést átszármaztatjuk azokra is, akik nem ismerték, de áldásos munkájának gyümölcseit élvezik. Nemes egyéniségét, komoly és jóságos arcvonásait megörökíti az a dísztermünkben elhelyezett jól sikerült arckép, amelyet Glatz Oszkár művész festett. Zsigmondy Jenő élete példaképe a közösség érdekében végzett önzetlen munkásságnak s emléke örökké élni fog azokban az alkotásokban, amelyeket egyházunk az ő bölcseségének és fáradhatatlan buzgóságának köszönhet. Dr. Renner János.