Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]
humanista »eloquensre« helyezték a hangsúlyt, 2 5 Nem lehet ezt csupáncsak azzal megmagyarázni, hogy az orthodoxök nem voltak kizárólagosan csak racionalisták, hanemegyezséget akartak kötni a hit és az értelem között, keresztyén humanisták akartak lenni és ezért nem szívelhették őket a rideg ész emberei. Ennél ugyanis sokkal mélyebben rejlik a háborúságnak az oka. És pedig ott van elásva, ahol kitűnik, hogy ez a filozófia felé kitárulkozó ortliodoxia voltaképepn megveti az értelmet, a ráció rabja és tagadója is egy személyben. Ezt egészen világosan két ponton mutathatjuk meg. Először: az értelmet, akár hívő, akár hitetlen, elsősorban nem a tanok érdeklik, hanem ezeknek alapja, keresztyénségről lévén szó, maga az Isten, az Ige. Az értelem eme belső követelményének az ortliodoxia vagy egyáltalában nem, vagy pedig csak igen hiányos módon tett eleget. Gondoljunk arra, hogy a theológiai studiumban az írásmagyarázat ekkor nem állt a középpontban. Gerhard pl. a dogmatikát és a polémikát öt éven át adta elő folytatólagosan, az exegézis azonban a jénai fakultáson az 1657., 1688., 1689., 1690. és az 1695 években nem is szerepelt. 2 6 Ahol pedig foglalkoztak vele, inkább csak azért tették, hogy általa a dogmatika egyes tételeit igazolják. A Szentírást ugyanis ilyen igazoló mondások (dicta probantia) gyűjteményének tekintették. Másodszor: az értelem, akár hívő, akár hitetlen, képtelen a Bibliának emberi oldalát megtagadni s szőröstül-bőröstül csak Isten Igéjének tartani. Ismeretes Lutjier állásfoglalása pl. Jakab levele ellenében, vagy Hafenreffer nézete, aki Zsid., Jakab, II. Pét,, II. III. Ján., Júdás leveleit és a Jelenések könyvét apokrifus iratoknak minősítette. Ma tudjuk, hogy mindketten tévedtek. I)e hibáztak azok is, akik utánuk ellenkező végletbe estek' s már a héber Írásjeleket is, pl. a punktációkat, inspiráltaknak tekintették. Először a reformátusoknál jelentkezett ez az irányzat, 2 5 Báró Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jeléntősége. Sopron, 1916. 28. 1. 2 6 Báró Podmaniczky Pál: u. o. 37. 1. 31
