Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]

tie megvetette a lábát nálunk evangélikusoknál is.7 Calov Ábrahám pl., a XVII. sz. orthodoxia wittenbergi virágkorának legnagyobb tekintélyű képviselője, határozottan vallotta még az ószövetségi írásjelek inspiráltságát. is s ezzel papirospápát csinált a Bibliából. Két ponton tévelyedett el tehát az orthodoxia: a Ilit és az Értelem tekintetében és három dologban: az Ige, a Könyv, és a Tan dolgában. A Krisztusban bízó Hitet racionalizálta s tankönyvet csinált számára még az Igéből is, az Igére kíváncsi és éhes Értelemnek pedig azigazi táplálék helyett csak Tant adott meg Könyvet. Végeredménylen az Ész és a Betű uralkodott ebben a korban, az egyik a Hitet, a másik az Értelmet tartotta fogva, esetleg mindketten egyszerre és együtt verték vasba az Istent és az embert- A hívő megismerésre törekvő vallástanításnak ezért vigyáznia kell, liogyi valamiképpen újra az orthodoxia áldozatává ne legyen. A Hit és az Értelem, az Ige, a Biblia és a Tanviszonyának a problémáját tehát nekünk másképpen kell megoldanunk. Meg kell tisztítanunk a hitünket, anélkül, hogy az értelmet elvetnénk magunktól, vagy vele hamis és káros szövetségre lépnénk; igénybe kell vennünk az értelem teljes munkásságát, anélkül, hogy ennek a hitünk' kárát vallaná; az Igét kell hirdetnünk, anélkül, hogy a kijelentést tartalmazó könyv egyes betűit vagy szavait, általában a szövegét is szentnenk tartanánk; a Bibliának! még

1 a betűit is őriznünk kell, (te nem szabad vele az Igét egyszerűen azonosítanunk; tiszta, evangélikus keresztyén tant kell tanítanunk, anélkül azonban, hogy mi is dogmatizmusba esnénk! S mindezzel együtt vissza kell állítanunk az Egyház becsét és jelentőségét, melyet említett tévedéseivel éppen az orthodoxia vesztegetett el egyrészt a kegyes emberek előtt, másrészt a gondolkodó fők szemében. Jelen pillanatban különösen az utóbbiak állásfoglalása érdekel bennünket, mert a kegyesek nézeteit most követőleg majd külön fogjuk megtárgyalni. Annyit azonban már most 2

7 O. Ritsehl: Dogmengeschichte d. Prot. 1908. 1. k. 32