Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]

a bűnösség állapotában, a keresztség birtokában és m Istenfiúság remény ségéi en. Te-hát csak olyan módszert alkalmaz, amely a keresztyén antropológiával összefér. Azzal az alázatossággal tanít, hogy a tanuló nem fejlődésképes a keresztyén hit szempontjából, nem építhet a tanuló hitére, élményére, nem akarja kinöveszteni a tanulóban rejtőző jot.« Egyetértünk ezekkel a megállapításokkal annyiban, hogy a, hamis, schleiermacheri »hitet« mi is elitéljük: még azt is elismerjük, hogy mindaz nélkülözhetetlenül kell a vallástanításhoz, amit ők szükségesnek tartanak: de valljuk, hogy mindezeken léliil szükséges a hit. Ezért nem elégíthet ki Iienni'mket a »Tanterv és Utasításinak az a toldaléka sem, mely Sólyom Jenőhöz viszonyítva bizonyos többletet jelent, t. i.. hogy »az istenfiúság reménységében« munkálkodjunk, mert ilyen reménységről nem beszélhetünk hit nélkül. Különösen akkor fontos, hogy az igazi hitet újra felfedezzük és jelentőségét ismét elismerjük, s hangsúlyozzuk, amikor a vallástanítást igehirdetésnek tartjuk, a vallástanárt pedig igehirdetőnek. Ezért a vallástanítás reformja, amelyről Sólyom Jenő értekezett s amelynek végrehajtásában sok tekintetlen döntő szerepet kapott, mindaddig nem lehet tökéletes, amig rajta ezt az újabb reformot végbe nem visszük. Erre pedig nemcsak azért van szükség, mert a múlt éppen a hit terén végzett hatalmas pusztítást, vagy mert a vallástanítás tárgya és célja ezt természetesen megköveteli, hanem azért, is, das voller Autorität ist und mich unmittelbar angeht. — Der Lehrer soll sich zu dem Worte, das er zu lehren hat, bekennein; soweit überhaupt ein Mensch von sich behaupten darf, dass er glaube, soweit soll und muss er also sagen können: Der Glaube^ den ich euch lehre, ist mein Glaube. Der Schüler soll sich dem "Worte, das zu lernen hat, öffnen: er soll den ernsthaften Willen haben, das Wort als ein Wort göttlicher Autorität anzunehmen, wobei Wille und Vollzug wohl unterschieden sein können. Der Zweifel zum Beispiel schliesst, auch wenn er noch so stark ist, einen Schüler nicht aus der Gemeinschaft der Hörenden aus, "während er einem Lehrer den Unterricht erschwert, ja von einem gewissen Grade ab unmöglich macht. 25