Ottlyk Ernő: A pedagógus Luther. Budapest 1942.

7. Módszer.

45 sei a reformációt befogadók között. Két részre oszthatjuk a módszerre vonatkozó megállapításait: először azokat tárgyal­juk, amelyek a gyermekkel való foglalkozás során az általá­nos magatartásra vonatkoznak, másodszor pedig azokat vesz- szük figyelembe, amelyek az egyes tárgyakra vonatkozó mód­szeres megjegyzések. A módszer is szorosan beleillik a nevelés­nek már említett rendszerébe, mert az egyrészt az igehirdetésre nézve, másrészt a közösségi életbe való előkészítés során megjelenő oktatásra nézve egyaránt felsorolja az irányító főbb szempontokat. Míg az eddigiek során azt tárgyaltuk, hogy mi legyen a nevelés célja, tárgya, anyaga, úgy most azt vizsgáljuk, hogy ezt a mi-t hogyan vigye a nevelő a gyermekhez. a) Luthernek az első felelete a hogyan kérdésre az, hogy: szemléletesen. Luther maga is kitűnően értett ahhoz, hogy beszéde szemléletes, plasztikus elevenséggel tudja életre kel­teni az elvont dolgokat is. Így például a jelenben lévőnek állítja be a Biblia nagy történéseit. ,,Tam recens mihi nunc Christus est, ac si hac hóra fudisset sanguinem.' 'm Az Ószö­vetség eseményeit is olyan közel hozza hallgatóihoz, hogy nem érezni azokon az időbeli nagy távolágokat, hanem cső dálattal mutat rá Isten és az ember idő feletti viszonyára. Szemléletességre törekvő előadásmódjáról álljon itt két pél­da: a) „So predige ich immer von Christus als unserer Gluck­henne. Dast ist, was ich gesagt habe: dass wir mit unserer Gerechtigkeit uns ganz und gar nicht retten können, sondern wir müssen unter die Flügel dieser Gluckhenne fliehen, damit wir, was in uns zu wenig ist, von ihrer Fülle nehmen. Somst werden den, der sicher mit seiner Gerechtigkeit dahingeht, die Geier (die grausamsten Dämonen) rauben. Siehe aber, wie unserer Herr seine Flügel am Kreuz ausbreitet, um uns bergen."131 132 133 b) Az Asztali Beszédeiben pedig ezt olvassuk: „Christus treget uns auff seinem rucken für den vater." 133 Szóban és írásban egyaránt gyakran használ Luther képeket, hasonlatokat, megszemélyesítéseket. A huszas évek végén megjelent művei gazdagon vannak képekkel díszítve, külö­nösen a Kis Káté és a német nyelvű Biblia. Luther leginkább Jézus halálát, megfeszítését alkalmazta az ábrázolások kö­zött, de helyet kap a „Jézus a gyermekek között" tárgyú kép is, valamint számos ószövetségi történet. „Es ist kein feiner Bild im Evangelium und sieht auch herzlich fein, wenn’s ge­malt wird, dass Christus, das verlorenes Schaf auf seine Schultern legt und trägt’s heim." 134 A képek kiválóan alkal­131 W. A. 43. 463. 132 W. A. I. 30. 133 A. B. V. 577. 133 Buchwald: Lutherpredigten, I. 433.

Next

/
Thumbnails
Contents