Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, a hitszónok és tanár (Szarvas, 1941)

nek — a fák rügyeznek, virágzanak, langyos szellő melengeti arcunkat, és mindez édes, örömteljes, reménységgel tölti ei érző szíveinket. És ki viszi mindezt véghez ? . . . Isten, a dicső természet nagy Ura, alkotója, ö rendelte el, hogy az éltető nap napról-napra melegebben sugározzon a földre, és a föld rögei alatt megdermedt növényzetet, s a téli álmát alvó millió állatkát új életre költse, ébressze. Ő az, akiről a zsoltáríró mondja (104, 13—14): ,,aki megöntözi a hegyeket a magasságból, és a Te munkásságodból megelégítetlik a föld. Aki füvet sarjaszt a barmoknak, és növényeket az emberek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből." íme, már csak ezen nagy változás is bizonysága Isten véghetetlen jóságának. De fontoljuk meg azt is: nem ö tartja-e fenn azon kiváló szép rendet, mely a természetben uralkodik ? Enélkül nem állhatna fenn a világ. b) De Isten jóságáról tanúskodik azon nagy változás is, melyet önmagunkban érzünk. És milyen e változás? Miben áll az? Abban, hogy kedélyünket is új életre fakasztja a nyíló tavasz, a napnak enyhe sugára, úgyhogy rendesen vidámabbak, egészségesebbek, erőteljesebbek leszünk, mint voltunk a télnek zord, hideg s idegeinket zsibbasztó hatása alatt. Bizony-bizony az a szegény, elaggott beteg, kit el nem vitt a márciusnak gonosz szele — ha átélte azt : reményt táplál új élethez. Óh ! És ki lenne közülünk olyan érzéketlen, hogy midőn látja éledni a föld holtnak vélt képét, látja azt vidámnak, örvendezőnek : hogy ő is ne örülne az örülőkkel ? A tavasz látásra nyitja a télben elhomályosodott szemeinket, hallásra füleinket. A virágözön nyílása, a fák virágdísze, a dalos madárkák lélekemelő éneke : nem emeli-e fel érző lelkeinket, szíveinket ? Mily nagy áldás a kertek virágai, a fák illata 1 S bár még nem élvezhetjük azok édes gyümölcseit, mégis öröm és megnyugvás tölti el egész lényünket. És beteg szervezetünk számára mennyi éltet adó gyógynövényt nyújt a természet Isten-alkotla gyógyszertára ! De a kellemes időjárás iránt való érzékenységünk, nem üdítőleg hat-e, s nem Isten végtelen jóságát érezteti-e velünk ? És e kellemes érzéseink nem egy-két napra, de az évnek majdnem három szakára terjednek. Holott a nagy Alkotó mindezt pusztán egy-két napra szoríthatta volna össze, s akkor éltünknek csak egy-két napja lett