Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, a hitszónok és tanár (Szarvas, 1941)

Tessedik Sámuelnek a szarvasi ev. ótemplomban 1796 ápr. 24-én elmondott prédikációja. Nincs Tessedik-prédikéciónk. 21 fóliánsról szól őmaga már 1798-ból, melyek szórói-szóra (de verbo ad verbum) kidolgozott prédikációit tartalmazták, és egyetlen egy sem maradt fenn e hatalmas gyűjteményből. Pedig kivált az utóbbi években hányan érdeklődtek már aziránt: vájjon az oly sok oldaláról megvilágított és valóban oly sokoldalú evangélikus pap milyen lehetett, mint — pap? Közelebbről : mint hitszónok ? A csaknem másfélszázéves szarvasi gimnázium ugyanannyi idős könyvtáréból vett néhány adattal próbálunk világosságot vetni e kérdésre. A kézirat cime : „Boczkó Dániel és Tessedik Sámuel hírneves szarvasi lelkészek prédikációi úgy amint azokat elmondás közben a templomban leirta Kristóffy György szarvasi ev. tanitó. Egybe köttette emlékül alulírott... Haan Lajos békéscsabai ev. lelkész." Sietünk megismételni a cimből : „úgy amint azokat prédikáció közben leírta." Vagyis — sajnosan — a kis kétkötetes kézirattal sem áll módunkban teljes Tessedik-prédikációt adni. De hogy lényeges lehet-e az eltérés az eredeti és a leíit beszéd között: azt olvasás közben azonnal megállapíthatjuk. A beszéd tárgya, tartalma mindenesetre a híven visszaadott eredeti, s minősítésénél figyelembe kell venni a prédikátornak világhírű gyakorlati munkássága alatt félszázadon át Isten szabad természetével, annak változásaival, hangulatával elválaszthatatlanul összeforrott egyéniségét. Ügy ezen, mint többi beszédjeinek szentírási helyekkel való sűrű teletűzdelése azonban messze távol helyezik őt bizonyos XV11I. századi prédikátoroktól. A beszéd«tet néhai Placskó István szarvasi ev. lelkész fordította tótról magyarra. A szabadon fordított beszéd így hangzik : Isten ! Te minden év tavaszán megújítod a földnek képét. Hálát zengünk neked ezért, és kérünk: újíts meg minket is szívben, lélekben és értelemben. Ámen ! Keresztyén gyülekezet ! Midőn Dávid király a 104. zsoltárban Istennek bölcsességét dicsőíti, a többi között a 30. versben ezeket mondja: „Kibocsátod a Te lelkedet, megújulnak az emberek, és újjá teszed a földnek színét." Es amit itt mondott, annak mi szemlélői vagyunk évről-évre. És valóban. Tavasszal az Isten megújítja a földnek képét. Tél elején úgyszólván minden növényzet kihal, s a zord tél beálltával pusztává leszen az egész föld. Tél idején millió állat, bogár, növényzet alussza álmát : de midőri elközelg a tavasz, minden új életre ébred. A messzire elköltözött vándormadarak