Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, a hitszónok és tanár (Szarvas, 1941)

Csekély hiba korrigálása : előbb a Vl.-tal jelzett kérdést írta fel, de utána korrigálta, felcserélte a VI.-ot az V.-tel, hiszen máig meg­szoktuk földrajzi tankönyvekben ezt a sorrendet : földművelés, ipar, kereskedelem. A másik általánosságban megállapítható vizsga- módszertani jellemvonás a végig gyakorlati, szemléltető módszer. A kérdések és feleletek középpontjában mindég a gyakorlati gazdasági kert vagy az igazgató földje és kertje állanak, mint ahol a tanév folyamán érzékeltethetően szemléltetve és munkálkodva sajátították el a növen­dékek ismereteiket. Erről tanúskodik a vizsgálatokon feladott első kérdés is, szóról-szóra így: I. Miért szánthatták fel és művelhették meg (az igazgató) földjeit már szeptember és október hóban még a beálló esők előtt, holott ezer más földön október 15-ike előtt alig egy barázdát szántottak ? A feljegyzésekben üres hely következik erre, nincsenek felírva az e kérdésre adandó feleletek, hanem jön a második kérdés : II. Miért vannak a gyakorlati gazdasági kert rétjei és az igazgató földjei november hóban is sűrű zöld fűvel benőve, amikor mások régóta kopárak és szárazak 7 Öt pontba foglalva adja meg az erre várt tanulói feleleteket. Először is elő kellett sorolniuk olyan növényeket (lóhere, kutyazab, ánizs), mik erre alkalmasak, elmondaniuk, hogy ezeken a földeken ugyan nyáron nem legel a marha, nem tapossa le a füvet, követ­kezéskép az megmarad, hogy majd istállóba kerülhessen. Be kellett számolniuk arról, hogy azokat a réteket télen trágyázni szokták, majd tovább, hogy az azok szélére ültetett fák oltalmat nyújtanak a hideg észak, árnyékot a forró dél ellen. A következő kérdés egyszerre az állattenyésztést érinti, s Tes­sediknek egyik kedvenc témáját veti fel : III. Hogyan lehetséges, hogy Muikatirovich pesti tanácsos tanú­bizonysága szerint Szarvas és két három más szomszédos helység több zsírt és sajtot szállít Pestre, mint a három egyesült Pesl-PilisSolt vármegye. Szinte halljuk, amint a jól begyakorolt gyerekhad iskolázottan adja meg a kért és elvárt választ : mert a mintegy harmincezernyi juh táplált földeken legel, mert a juhászoknak saját juhaik vannak a nyájban stb. Aztán megint egy másik legkedvesebb témájára, a fákra tér át, ezúttal azonban csak egész felületesen, mindössze egyetlen pél­dával puhatolván a tanulók etéren szerzett, bizonyára rengeteg ismerete után : IV. Miért ülteltek a gyakorlati gazdasági kertben vadgesztenye-fákat is, holott annyi más gyümölcs- és vadon növő fa van már ott ?

Next

/
Thumbnails
Contents