Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, a hitszónok és tanár (Szarvas, 1941)
IL Tessedik Sámuelnek gyakorlati gazdasági iskolájában az 1805. esztendőben tartott félévi vizsgálata. A szarvasi gimnázium könyvtárának kéziratai között kutatva, az egyik gyűjteményes kötetben Tessedik jellegzetes Írásával sűrűn teleírott körülbelül két és fél mai ívoldal-terjedelmű feljegyzéseket találtam. A feljegyzések tetején ez áll : „Mat. pro Semestrali Examinae 1805." Már az első betekintés arról győzött meg, hogy itt oly intim jegyzetekről van szó, melyeket Tessedik, a tanár csakis saját tanári használatára készített intézetének félévi vizsgájához. Feljegyzi bennük a kérdéseket, melyeket a vizsgán tanítványaihoz intézni fog, de fel az azokra adandó feleleteket is. A jegyzetek a vizsgán vé§ig előtte feküdtek az asztalon, s amint egy-egy kérdéssel, felelettel végeztek, azt azonnal kihúzta tollával. így előttünk áll e jegyzetek alapján a világ első gyakorlati iskolájának egyik vizsgálata, egyrészében oly bizalmas részletességgel, mi szinte reveláció számba megy neveléstörténeti téren, s egyformán világot vet a vizsgáztatónak pedagógusi, közelebbről didaktikai egyéniségére, és a gyakorlati gazdasági iskola egyik legérdekesebb tárgyának tanítási anyagára. Szeretnek hivatkozni a „Novi ecclesiastico — scholastici annales" azon évfolyamaira, amelyekből megtudjuk, mik voltak az akkori ev. iskolák tantárgyai. Ha már e közlemények is — kétségtelenül — értékes és érdekes anyagokat tartalmaznak Tessedik intézetére is, mennyivel érdekesebbek lehetnek ezek az itt ismertetendő bizalmas jegyzetek, mik szinte élethűen tárják eiénk a legeredetibb tantárgyból való vizsgálat egész lefolyását. Az első, mit e feljegyzésekből meg kell állapítani, a betűszerinti értelemben vett pontos tanár. Vizsgájára teljes felkészültséggel megy s nem ötletszerűen, de előre jól átgondolt s írásban rögzített szempontok szerint vezeti azt. Már a kérdések sorrendje is szigorúan logikus akar lenni. Ezt tükrözi a fogalmazásban elkövetett