Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

akarja a Hitvallást". 17 } A római katolikus egyházi rendszernek már Augustinus is megfizette a maga adóját, ezért nem csodál­kozhatunk azon, hogy a „doctor magnificus", az egyházfejede­lem és az egyház elismert tanítója ismeri és hirdeti az idevágó gondolatokat. Annál jelentősebb, hogy nem esik bele abba az egyoldalúságba, amely az egyházi rendszer fokozatos kiépültével eltölti az iskolás theológiát. „Csak azt akarhatjuk, amit előbb szívünkkel megragadtunk" — mondja Anselmus és ezzel nyil­vánvalóvá teszi, hogy a Hitvallásban való hit számára egyenlő a kinyilatkoztatásban való hittel, szívünk bizodalmával. Az élő Isten cselekvéséről szóló híradás átgondolása, a hallottak meg­értésére való törekvés útján kaphatjuk mindig, egyre újra, a fe­lülről való hitet. A hivő megismerés szinte körfolyamathoz hasonlít. Kiindulása a tőlünk független és mégis sajá­tunkká váló hit. Ez indítja meg gondolkozásunkat, amely újra csak a hitbe torkollik, ha felülről kegyel­met kap. Gondolkozásunk pedig az ige hallása és fel­fogása között mozog, hogy igazi meghallassa és meg­értéssé, mégpedig szívbeli megismeréssé válhassék. Mi teszi lehetővé a hivő megismerés szakadatlan munká­ját? Miért lehet ez soha véget nem érő feladata a hívőnek? Mert a hitben felismert és elfogadott kegyelem kimeríthetet­len. Megtapasztalásában gyarapodnunk és növekednünk lehet és kell utolsó lehelletünkig és mégsem jutunk a végére. Isten világa titokzatos és az is marad. Hitben sem tudjuk értelmünk­kel teljesen felfogni ezt a titkot. 18 ) De hivő megismerésünkben 1 7 ) De concordia Qu. III, 6. A Hitvallásnak és általában az egy­házi „tekintélynek" egymáshoz való viszonyát és jelentőségét a XI. szá­zadban még nem tárgyalták és nem határozták meg. Ezért lehetséges, hogy a későbbi döntésekből eredt két különböző felfogás egyaránt talál hivatkozásra alapot Anselmusnál, bár nem egyforma joggal. Lásd 25. 1. 13 ) Kevés theológus van, aki a mi „racionalistánknál" nyomaté­kosabban vallaná* a kinyilatkoztatás titok-voltát. Qua verő ratione sapientia dei hoc fecit, si non possumus intelligere, non debemus mirari, sed cum veneratione tolerare aliquid esse in secretis tantae rei, quod ignoremus. CDh II, 16. Sch. 53,20. maiores atque plures quam meum aut mortale ingenium comprehendere valeat, huius rei sint rati­ones. II, 19. Sch. 64, 9. incomprehensibili sapientia sua I, 7. Sch. 10, 35. asseremus deum in misericordia divitem supra humánum intellectum I, 25. Sch. 37,27. habes haec... in te tuo ineffabile modo, qui ea dedisti

Next

/
Thumbnails
Contents