Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

ővele kerül boldogító közösségbe. Nekünk adja halálának gyü­mölcsét, a bűnbocsánatot, de ezenfölül nekünk adja példáját is. Szinte úgy mondhatnánk, hogy Krisztus példaképül is nekünk adja magát. Nem gondolkozását, érzületét vagy életmódját kell másolnunk és utánoznunk, hogy hozzáidomuljunk, hanem hozzá kell csatlakoznunk, személyes viszonyban kell vele élnünk. Az Üjszövetség szavaival: követnünk kell őt. Kettőt jelent Anselmus számára Krisztus példája. Egyrészt ő az Elöl­járónk és Urunk, aki váltsága alapján számot tart és uralmát kiterjeszti reánk. De ennél is fontosabb tanításának másik vonása: Krisztus az Életformáló. A legszorosabb közünk van hozzá, mert életünket kezébe veszi és tetszése szerint alakítja, míg csak új embert nem farag belőlünk. Krisztus cselekvése, példájának rajtunk való kiábrázolása az új élet. Krisztus pél­dája tehát azt jelzi a Cur Deus homo-ban és Anselmus theoló­gia jában, hogy Krisztus szeretetének hatalmába kerültünk, a Szenvedővel közösséget kaptunk. Ez az új élet a végső célja a megváltás munkájának. Krisztus cselekvése azonban minket sem hagy tétlennek, hanem mozgósít és cselekvésre, szolgálatra indít; követnünk kell őt. A Krisztussal való közösség nem ma­rad rejtve, hanem engedelmességünkben és szolgálatunkban megmutatkozik. Példájának követése teszi láthatóvá az új, megváltott emberiséget. Végeredménybén „Krisztus példája" a kiengesztelődés eredményét mutatja. A bűnbocsánatból új élet fakad. Emberi szívek is elkezdik szolgálni Isten dicsőségét. Egyszóval Isten üdvözítő terve és akarata beteljesedőben van. Ebben az életben, a reménységben járásban, Isten legnagyobb cseleke­dete az, hogy emberek követni kezdik Krisztust, a példaképet. Anselmus tanítása — Krisztus példájának követése az élő Isten cselekvése, — közelebb áll a Bibliához, mint a „Krisztus utánzás", nem is szólva a modernista „jézusi eszmény" meg­valósításáról. 124 ) Azonban mégsem tudja teljesen és csorbítat­lanul megszólaltatni az evangélium gazdag üzenetét. Tanítása a reformáció felé mutat ugyan, de nem elégséges ahhoz, hogy Isten igéjét teljesen megértsük. Ezt a hiányosságát megfigyel­124) nullus vero homo a se habet veritatem, quam docet, aut iustam voluntatem, sed a deo. I. 9. Sch. 15, 12. •

Next

/
Thumbnails
Contents