Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

lábban. Krisztus példáját a középkor „Krisztus utánzó" (imitatio Christi) kegyessége is, az elmúlt évszázad idealista vallásossága is követendő törvénynek tartja és magyarázza, amelynél a mi cselekvésünkön van a súly. Az előbbi Jézus alázatosságában, hosszútűrésében és önmegtagadásában látja a legvilágosabban kirajzolódva az önmagunkba szállásnak, a lelki elmélyülésnek legtökéletesebb útját. A komoly vallásosságra törekvőnek erre az útra kell lépnie és ezen kell járnia. Krisztus inkább ihlető és vonzó Vezető a lelki élet gyakorlásában, aki felszabadítja az ember lelke mélyén szunnyadó és fogva tartott „istenit", meggyújtja bennük az „isteni szikrát", hatalmas működésre bírja a lélekben lappangó erőket, hogy egyre jobban megnövekedjék bennük a lelki ember és egyre jobban megközelíthessék az „istenséggel való egységet". Krisztus példája tehát ebben a hatalmas vallásos mozgalomban — világos útmutatás és kalauzolás a lelki élet kibontakozására és meggazdagodására. A szabadszellemű „újprotestáns" kegyesség még sokkalta inkább törvénynek látja Krisztus példáját. Szerintük a legmagasabbrendű élet, az ember élet „eszménye" öltött Jézusban testet. Személyiségében a legcsodásabb összhang van mindazok a magasztos és nemes jellemvonások, és mindazok a fennkölt tulajdonságok között, amelyeket az eszményekért rajongó század gyermekei csodáltak. Krisztus ragyogó példájáért lelkesedtek, mert felébreszti a lelkük mélyén rejlő, alvó erőket, öntevékenységre serkenti őket, hogy hősies erőfeszítéssel megközelíthessék a tökéletességet. Krisztus példája számukra annyi, mint „az eszménynek" egyik legnagyszerűbb megjelenése az emberiség történetében. Ez a történeti jelenség táplálja és szítja meggyőződésüket, hogy milyen nagyra képes az ember, hogy érdemes küzdeni, mert meg lehet közelíteni becsületes iparkodás útján az eszményi életet. A középkor és az újkor felfogása között nagy a különbség, riiszen az előbbi a kegyelem segítségével számol, az utóbbi pedig csak az ember nagyszerű képességeitől várja a „haladást", mégis mindketten megegyeznek abban, hogy Krisztus példája elsősorban törvény. Ezzel szemben a nagy bencés tanító elsősorban evangéliumnak, azaz ajándéknak látja Krisztus példáját. Az Üdvözítő önmagát ajándékozza nekünk, a hivő