Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
éppen itt, a bajok gyökerénél talál megoldást és segítséget. „Miután neki magának semmire sincsen szüksége, kiket tehetett volna igazságosabban nagy jutalmának és bőséges gazdagságának örökösévé, mint szüleit és testvéreit, akiket oly nagy és olyan sok tartozás terhel? Nekik osztogatja szét kincsét, akiknek mély nyomorúságban való sínylődését jól látja — hogy eltörölje bűn miatti tartozásukat. Nekik adja mindazt, amit a bűn miatt sohasem érhetnének el." 121 ) „Mi helyénvalóbb annál, hogy halálának gyümölcsét és ajándékát azoknak tulajdonítja (attribuet), akiknek üdvösségeért emberré lett és akiknek — halálával — példát is adott, hogyan kell az igazságért élni és halni." 122 ) Ez az utóbbi idézet már a Cur Deus homo utolsó nagy kérdését érinti. Hogyan következik Krisztus áldozatából halálának legcsodálatosabb gyümölcse: a bűnbocsánatból fakadó új élet. Mi mozgatja és alakítja a keresztyén életet? Egyszerű Anselmus bizonyságtétele: Krisztus példája (exemplum). „Amikor bántalmazást, gyalázatot és a keresztfán latrok között szeretetből fakadó türelemmel, az igazság szolgálatában halált szenvedett — példát adott a hívőknek, hogy semmiféle nyomorúság miatt se tántorodjanak el az igazságtól." 123 ) Krisztus példája — első hallásra úgy tűnik, hogy a középkori kegyesség feleletét halljuk. De ha figyelmesen szemügyre vesszük Anselmus tanítását, menten meglátjuk, hogy a Cur Deus homo összefüggésében „Krisztus példája" sajátos, új tartalmat kap. Akkor tudjuk ezt a különbséget a lgjobban megvilágítani, ha a későbbi, reformáció korabeli megkülönböztetést vesszük segítségül, amely a canterbury-i érsek előtt is jól ismert augustinusi gondolatot fejezi ki határozót121) ib. 63, 34. 122) ib. 63, 30. 123) II, 18. Sch. 61, 11. Krisztus példája azonban fölötte áll minden még oly ragyogó emberi példának. Nemcsak nagyságban, hanem minőségileg is különbözik a legnagyobbtól is. ib. 61, 20. Quis enim explicet, quam necessarie, quam sapienter factum est, ut ille, qui homines erat redempturus et de via mortis et perditionis ad viam vitae et beatitudinis aeternae docendo reducturus, cum hominibus conversaretur et in ipsa conversatione, cum eos doceret verbo, qualiter vivere deberent, seipsum exemplum praeberet? II, 11. Sch. 49, 26.
