Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
Ritschl Albrecht és Harnack Adolf kapva-kaptak azon á látszólagos kövtkezetlenségen, hogy Anselmus eleinte az elégtételről beszél, később azonban, könyve vége felé átcsap az érdem gondolatára. Az ilyen állítólagos belső ellentmondások kipécézgetésével szerették volna a canterbury-i érsek tanításának hiteiét megingatni. Éles támadásuk széleskörű kutatást indított meg, amely kimutatta, hogy csak az idealista kegyesség szemszögéből tekintve lehet ellentmondást és ellentétet felfedezni az elégtétel és az érdem fogalma között. A két nagy tudós túl messzevágó következtetést von le, a nélkül, hogy Anselmusnak számukra idegen gondolatvilágát önnönmagából próbálták volna jobban megérteni. Az evangélikus Loofs is, a katolikus Heinrichs is megállapítja, hogy az első keresztyén évezred második felében kialakuló bűnbánati gyakorlat, de általában az egyházi szóhasználat is, az elégtétel és az érdem iogalmát a legszorosabban összekapcsolta. Együttes vagy egymás utáni használatuk tehát magában véve nem ellentmondás, hanem ellenkezően, történetileg indokolt eljárás. 115 ) Azonban a puszta szóhasználatnál sokkalta jelentősebb az a kérdés, hogy a „skolasztika atyjánál" mi a tartalma ennek a két fogalomnak. Anselmus korszakalkotó történeti tette az volt, hogy e két kifejezést első ízben alkalmazta Krisztus váltság-művének értelmezésére. Nyilvánvaló, hogy kettejük összefüggése megmaradt a Cur Deus homo-ban is. Annál nagyobb azonban a tartalom változása. Ez akkor ment végbe, amikor többé nem kegyes emberek érdemeiről van szó, hanem Krisztusnak, az emberré lett Istennek érdeméről beszél. Elzárjuk magunk elől a nagy bencés tanító bizonyságtétele megértésének lehetőségét és félreértjük, ha az anselmusi kifejezést a korai középkor szokványos kegyességének értelmében vesszük. A bűnbánati gyakorlatban, majd később a skolasztikában az érdemek emberi teljesítmények, amelyeknek a kegyelem jutalomképpen jár ki. Ez a katolikus tanítás jellemzője. Ahol az augustinusi örökség elevenebben hatott, meg nem változtatta, csak annyiban módosította ezt a felfogást, hogy erőseb115 ) Loofs Friedrich. Leitfaden 273. 1. és Heinrichs i. m. 14.1.
