Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

Jóllehet az elveszett ember megváltása a teljes Szentháromság egy Isten műve, különösképpen a Fiúra tartozik, hiszen az emberi természettel csak a Fiú-Isten egyesült. Ez a leghelyénvalóbb, mert illendőbb, hogy a Fiú könyörögjön az Atyához, mint a Szentháromság bármely más személye a másikához. Van azután még egy nyomós oka, hogy miért éppen a Fiú, az Ige, öltött magára emberi mivoltot. „Mivel az ember meg az ördög, mindketten Istenhez való hasonlatosságot tulajdonítottak maguknak hamisan, önös akaratuk által, azért különösképpen a Fiú személye ellen vétkeztek, aki — a hitvallás szerint — az Atya egyetlen igazi képe és hasonmása. Illő tehát, hogy az dönthessen büntetés — avagy felmentésről, aki ellen ezt a vakmerő támadást intézték." 95

) Jelentős mozzanata Anselmus tanításának, hogy egyedül Jézus Krisztus az Isten képe. Nemcsak viseli ezt a képet, mint az első ember tette, amíg el nem veszítette, hanem ő maga Istennek ez a képe. Nekünk többieknek, a bűnbeesés után, teljesen hiányzik Isten-képünk, mindaddig, amíg a Szentlélek Úristen újjá nem teremti rajtunk és bennünk. E csoda nélkül és rajta kívül csak bitoroljuk felfuvalkodottan és elhitetjük, hogy megkaparintottuk az Isten-képet. Végzetes tévedésünket egykor maga az Ige, az Isten valódi és valóságos Képe fogja leleplezni. Ennek a bibliai igazságnak a hirdetése is igazolja, hogy milyen kevés szóhoz jut a Cur Deus homo szerzőjénél a természetes értelem okoskodása (a theológia naturalis). Anselmus a hit alapján gondolkozik. Erről szól a folytatás: „hiába akarunk előle kitérni, „az értelem" is rávezet: szükséges, hogy az isteni és emberi természet egy személyben egyesüljön".

96

) Az Isten-ember valóságos Isten és valóságos ember. Ezt kell azért vallanunk: ez az ember maga Isten. Senki más, csak ez az Isten-ember törölheti el végtelen tartozásunkat.

97

) 95

) II, 9. Sch. 45, 24. Szépen kezdődik ez a szakasz: A Fiú azért jön, hogy esedezzék az emberért és legyőzze az ördögöt... „önös akaratuk által" per propriam voluntatem praesumpserant fordítása. 96) II, 9. Sch. 45, 29. 97) Anselmus sajátos, egyedülálló „észszerű" (rationabiliter) fejtegetéseit feltételük különbözteti meg élesen minden filozófiai okoskodástól. Levezetéseinek forrása a kinyilatkoztatott igazság, nem pedig az értelem és a tapasztalás tartalma. Gondolkozását ezért mindig az ókori egy-