Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
cselekedett igy (és nem másként), nem csodálkozhatunk rajta, hanem imádattal kell elfogadnunk, hogy ilyen dologban mindig marad titok, amelynek nem járhatunk végére"'. 88 ) „Kicsoda vetemedhetnék arra a gondolatra, hogy az emberi értelem megértheti, milyen bölcsen, mennyire csodálatosan történt ez a kifürkészhetetlen esemény? Boso: Elismerem, ebben az életben ember nem képes arra, hogy ilyen titkot teljesen kibogozzon; de nem is azt kérem tőled, amit senki sem tehet meg, hanem csak annyit tégy, amennyit tudsz. Mert ha csak valamit is megmutatsz abból, amit megláttál, jobban meggyőzöl arról, hogy e dolognak még mélyebb magyarázata is rejtőzködik, mint ha érveléseddel semmi belátást sem adsz és néma maradsz". m ) Ilyen határok között, — amelyeket a tárgy természete szab meg — vezet Anselmus gondolatsora igen figyelemreméltó eredményekre. A Cur Deus homo harmadik gondolatsora abból indul ki, hogy mivel az esedékes elégtétel végtelenül nagy, szükségképpen csak az Isten-ember tudja megadni. „Mert, aki a magáéból olyasvalamit tud Istennek adni, amely mindent felülmúl, ami csak Istennek alá van rendelve, annak szükségképpen nagyobbnak kell lenni mindennél, ami nem-Isten. Senki sincs pedig „minden fölött', egyedül Isten maga. Senki más nem tudja tehát ezt az elégtételt megfizetni, csak Isten. Viszont senki más nem tartozik vele, csak az ember, mert az ember bűnéért kell az elégtétel. Ha tehát áll az, hogy a „felső város" szükségképpen emberekből egészül ki, valamint az is, hogy ez nem mehet végbe, amíg meg nem lesz az elégtétel, — amelyet nem tud más leróni, csak Isten és amellyel nem tartozik más, csak az ember, — szükséges, hogy mindez az Istenember által történjék". 90 ) Azért lett tehát Isten emberré, hogy megszerezze az elégtételt, amely váltságunkat és szabadulásunkat eszközli. Félreérthetetlen világossággal mutat rá Anselmus a megtestesülés 88) II, 16. Sch. 53, 20. 89) II, 16. Sch. 53, 32. 00) necesse est, ... satisf actio, quam nec potest facere nisi deus nec debet nisi homo, necesse est, ut eam faciat deus homo. II, 6. Sch. 42, 7.
